hetilap

Megértjük, hogy a szomszédban pusztító háborút kötelezően érintik a kortárs
délszláv filmek.

A bosnyák Jasmila Zbanic első filmje, a sokfelé díjazott Szerelmem, Szarajevó
sem csak egy anya-lány kapcsolat, sokkal inkább a túlélő város jelene és a nagy
traumakor született, mára kamaszkorú nemzedék drámája. Szarajevó súlyos jelkép:
innen indult az első világháború, és itt zajlott a múlt század utolsó európai
emberirtása. Errefelé megeshet, hogy áldozat, mészáros meg a nyugati
békefenntartó egy kocsmában, egy italgőzben próbál felejteni. Mégis, még így is,
élni kell tovább. Hasonló, de kegyetlenebb filmes látlelet az évtizeddel korábbi
Lőporos hordó, ahol a háborút záró daytoni béke éjszakáján látjuk az akkori
Belgrád haláltáncát, torzult emberi viszonyait. Megoldás nincs,
kiengesztelődésnek még az esélye se.

A balkáni gordiuszi csomó kívülről – a koprodukciós filmek szerint – talán még
kuszább. A Nyugat tehetetlenségét a média világán át jól láthattuk a Welcome to
Sarajevo című filmben, a szállodába szorult nemzetközi tudósítók naiv vagy
cinikus, néhol pedig elborzadó nézőpontjából. Aztán jött egy akciófilm, a
Peacemaker, melyben a boszniai válsággóc ábrázolása meglepően, a műfajt
meghaladóan árnyalt. Borzongató előjel a filmben az innét, a Balkán keserű
bugyrából a Nyugat szívére, (New York, ENSZ-palota) irányuló bosszú-terrorcsapás
fikciója is (évekkel 2001 szeptembere előtt voltunk még!).

A régióra a Senkiföldje nemzetközi sikere nyomán irányult ismét figyelem,
melyben egy szerb és egy bosnyák katona kerül egyazon lövészárokba a tűzvonal
közepén. Csaknem szót értenek… aztán mégis ölés és pusztulás jön, miközben az
európai kéksisakosok megint képtelenek bármiféle megoldásra.

Mindezek dacára a balkáni atmoszféra derűsebb, groteszk humorral átjárt arcképét
is jól ismeri a külvilág. Az első emlékezetes (tévés) alak, aki ily módon elénk
lépett, a kockás kalapos Surda volt, a nagydumás, munkaholizmustól szabad
szocreál kisember, Svejk és Pelikán József helybéli metszete. Igen ismertek Emir
Kusturica filmjeinek tipikus, képregényszerű, mégis hús-vér alakjai, szlogenként
idézett párbeszédei, a Cigányok ideje vagy a Macskajaj jeleneteiből. A
jugoszláv, majd nemzetközi rendező előbb a Tito-korszak képmutatásaival, majd a
mesterkélt államalakulat bomlásával foglalkozott. Ilyen az Underground című
alkotása is, ahol az utóbbi negyven év teljessége vonul fel – sokféle
konklúzióval együtt. A búvóhelyről évtizedek után feljövő partizánok példának
okáért megint háborút találnak (csak egy másikat). Mintha megállt volna az idő…

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek