A kezdetek óvatosak és szerények voltak. Hiába gazdag alkotókban és művekben egyaránt a hazai tudományos fantasztikus irodalom (elég csak Jókai A jövő század regénye vagy Babits A gólyakalifa című műveire gondolni), a második világháború után csupán a Kádár-rendszerben történtek lépések a műfaj felélesztésére.
Ebben kulcsszerepet vállalt a fáradhatatlan szerkesztő, az egykori sztálinista verseket író, majd ezzel élesen szakító, később meghurcolt költő, Kuczka Péter. Az ő lavírozásának, tekintélyének és politikai képességének hála, 1972-ben megjelent az első Galaktika. Az először antológia formájában megjelenő kiadvány hírt adott az angolszász és a szovjet sci-fi irodalomról, majd folyamatosan megismertette az olvasókkal, elsőre egzotikusnak tűnő fantasztikus irodalmat. Már kezdetektől a tudományos alapú írásokra tette a hangsúlyt, ezért nagyon ritkán foglalkozott fantasyvel vagy horrorral. Az olvasók hálásan köszönték a lehetőséget: azon túl, hogy az 1974-es Galaktikát Európa legjobb ilyen jellegű magazinjának választották meg, előfordult, hogy példányszáma a világon megjelenő sci-fi magazinok közül a legnagyobb volt!
Kuczka közben folyamatosan dolgozott a sci-fi mint irodalom rehabilitálásán, a sznobizmus húzta falak lerombolásán: a kor neves magyar íróit, például Lengyel Pétert vagy Apáti Miklóst nyerte meg, hogy tudományos-fantasztikumot írjanak. A Magyar Írószövetségen belül pedig science fiction munkacsoport alakult, amely külön elméleti kiadványban foglalkozott a műfaj teoretikus kérdéseivel.
2009. 02. 27. (XIII/9)
