A Potok-regényektől megszoktuk, hogy generációk közti ellentéteket, az ortodoxia és a művészet, tudomány összeegyeztethetőségének kérdését boncolgatják; mi, olvasók szeretjük az általa feltett kérdéseket, melyek bonyolultságukban felülmúlják a miéinket, hagyjuk magunkat elgondolkodtatni a lírai monológokat olvasva.
De ha kezünkbe vesszük November a küszöbön című regényét, ezeket az olvasói elvárásokat félre kell tennünk. Ez a regény ugyanis teljesen más céllal íródott, mint a korábbi művek. Ez dokumentumregény, szociográfia a 19. és 20. század Oroszországáról, hét oldal bibliográfiával a végén. Itt nem kapunk vívódó hőst, hosszú, mély beszélgetéseket, helyette viszont kibontakozik egy érdekes családtörténet, a Szlapek házaspár megpróbáltatásai. A korábbi regények jellemzői közül egy azért megmaradt: az apa-fiú konfliktus, az orosz forradalom születésénél bábáskodó bolsevik apa és a rendszerben csalódó, ellenállást szervező fiú között.
Sok kritika érte a könyvet, mondván, hogy részletesség tekintetében túlzásokba esik: az rendben van, hogy mindent tudunk a zsidó ellenállási mozgalomról, de hogy Vologya Szlapek kedvenc melegítőjének színét is ismerjük, az azért már sok. Mindez a hitelesség szándékával magyarázható. Potok most nem regényíró, most krónikás, a tények szikár lejegyzésénél azonban mi sem áll távolabb tőle. Írói szemléletességgel mutatja be vizsgálatának szereplőit, érző és együttérző szemlélőként megérteni és megértetni akar. A tőle megszokott gondos mondatfűzést ezúttal sem kell nélkülöznünk, szinte filmszerűen pereg le előttünk a történet. De mi késztette arra, hogy háttérbe szorítsa saját világát, és teret adjon a tényeket hűségesen adminisztráló történetírónak? A megdöbbentő tények. Ha a történelemkönyvet olvasva nem is maradtak meg az emlékezetünkben ennek a kornak az eseményei, ezentúl biztosan emlékezni fogunk például azokra a zsidó orvosokra, akiket a kommunista vezetés összeesküvéssel vádolt, vagy Sztálin hámáni tervére az orosz zsidók ellen, akiket a „saját érdekükben” deportáltak volna, hogy „megmentsék” őket a népharagtól, de a végsőkig rendszerhű kommunista párttag gondolkozása is megfoghatóbbá válik.
Az olvasó önkéntelenül elgondolkodik: Tudnék-e tizennyolc éven át küzdeni, adminisztrációs háborút vívni egy teljességgel kiszámíthatatlan rendszerben, öt évig szibériai száműzetésben élni, majd hazatérve újra tüntetéseket szervezni? Tudnék-e emberi jogi harcosként küzdeni akkor is, ha századszor vágják az arcomba, hogy ha rajtuk múlik, soha nem fogom elhagyni az országot? Tudnék-e a kommunista diktatúra óriási gépezetében porszemként fennakadást okozni, kivárva, míg az recsegve, ropogva összeomlik, én pedig kivándorolhatok Izraelbe? Megéri elolvasni, mindenkinek ajánlom!
Ki is az a Chaim Potok?
Amerikai rabbi, író, filozófus. 1929-ben született New Yorkban, zsidó családban. Eredeti neve: Herman Harold Potok, írói nevét később angol és héber nevéből (Chaim Cvi) olvasztotta össze. Szülei még Európában éltek: édesapja Lengyelországból emigrált 1921-ben, édesanyja családja Sárospatakról származott. Regényeiben a gyermekkora óta ismert környezet jelenik meg: Európából kivándorolt, Brooklynban élő ortodox zsidók közössége.
A Yesiva Egyetemen héber irodalmat hallgatott, majd elvégezte a rabbiképzőt. Rabbiként főhadnagyi rangban szolgált; másfél évig harcolt a koreai fronton, itt olyan problémákkal találkozott, melyek egészen a regényírásig vezették: „A következő évtizedeket hitem fokozatos átformálásának szenteltem. Ezt regényírással valósítottam meg; a gondolatok megformálására nekem ez a módszerem. Regényeim a jelenkor ilyen vagy olyan kulturális konfliktusairól íródtak.” Könyvei a New York Times toplistáján szerepeltek, és az egyiket a Nemzetközi Könyv-díjra is jelölték. Feleségül vette Adena Sara Mosevitzskyt, három gyermekük született. Chaim Potok 2002-ben halt meg.
2010. 08. 19. (XIV/33)
