Szarvasgomba van nálunk is, de az igazi nagyhatalomnak gombaügyben Franciaország és Itália napsütötte tájai számítanak. Évezredek óta tekintik gasztronómiai szempontból különleges csemegének ezt a gombafajtát. Illata, íze, aromája semmihez sem hasonlítható, a legegyszerűbb ételek is megváltoznak, ha ezt a csemegét hozzáadjuk. Mindezt Daniel, újdonsült szarvasgombavadász ismerősöm mondja, miközben egy kiterjedt tölgyerdő felé autózunk szarvasgomba után szimatolni. Kora ősz van, az igazi szezonja a gombáknak, a szimatolást pedig Mitye, a keverék csodakutya fogja végezni. A keverék kutya mellett egy kölyök labrador is tanulja a gombaszimatolást, hiszen a gombászkutyák kiképzése is komoly „biznisz”. Mityét is kiképezték Olaszországban, a kennel, amiből származik, generációk óta szarvasgomba-keresésre van kitenyésztve. A kutya csak olaszul ért, a gazdája kifejezetten erre a célra vette, kétezer euró volt az ára. Régebben malacokkal
keresték a gombát, de mivel azoknak kedvenc csemegéjük a szarvasgomba, hajlamosak voltak tönkretenni a lelőhelyet – ellentétben a kutyákkal.
A lelőhelyek pontos koordinátája apáról fiúra száll, mivel erre a gombára csak úgy, séta közben nem lehet rátalálni. Komoly anyagi bevétele van annak a családnak, aki rátalál egy-egy lelőhelyre, sok esetben ebből élnek, úgyhogy félt-ve őrzik a titkukat, mivel a szarvasgomba örök sláger. Daniel is tud biztos lelőhelyeket, de most miattam elkerüljük ezeket, és inkább egy számára is ismeretlen terepre megyünk, ahol csak sejti, hogy a gomba tenyészhet. Itt nem a királyinak számító tartufo gomba fordul elő, hanem az egyszerűbb, a nyári szarvasgomba – vagy, ahogy errefelé nevezik: gímgomba – tenyészik. Az erdő ismerősnek tűnik, valahol a horizont szélén, a magyar oldalon terül el a mályvádi víztározó, ahol őstölgyesek alkotják az erdő javát. Nálunk azonban csak az erdőtulajdonos beleegyezésével lehet szarvasgombát keresni, míg itt a határ román oldalán még szabadon lehet gombászni.
A szarvasgomba nem önállóan tenyészik, hanem szoros szimbiózisban él a fákkal, viszont nem élősködik, hanem együtt él a fával, pontosabban a gyökerével. Daniel Olaszországban dolgozott pincérként, ott ismerkedett meg a gombászás örömeivel és fortélyaival, ott találkozott először szarvasgombával, amiből aztán életre szóló kapcsolat lett. Az étterem, ahol dolgozott, rendre vásárolt a környéken tenyésző gombákból, így a szarvasgombatermésből is, ami Daniel szerint még a legegyszerűbb spagettit is királyi étekké változtatja. Egy pici üveget húz elő táskájából, amiben egy göcsörtös kis gubó árválkodik. Ez a minta, azaz maga ő királyi felsége, a tartufo. Előbb ványadt krumplinak nézem, de a kellő alázat után megszagolhatom. Leírni szinte lehetetlen, így inkább nem kísérletezek, álljon itt annyi, hogy csodás. A gombászkutya vidáman ugrál körbe bennünket, tudja, hogy ha ezt a szagot felveszi és a gazdát célhoz vezeti, remek csemegét kap a zsákmányból. Mitye nagy köröket ír le, majd egyre beljebb vezet bennünket a ritkás tölgyerdőbe. Szarvasgomba bárhol teremhet, vagyis kellő kitartással és némi kutyaügyi beruházással az emberfia előbb-utóbb megtalálja a hőn áhított kincset. A beruházás összege a kutya vérvonalától és a képzésétől függ. Ha nincs elég pénz, kiképezni is lehet a jószágot, de ez jóval bizonytalanabb kimenetelű vállalkozás, hiszen megfelelő alanyt találni elég nehéz, és meglehetősen időigényes feladat a kiképzés. Egész délelőtt kutatunk, gomba sokféle kerül utunkba, ami nem meglepő, hiszen rengeteg eső esett, de a gombaarisztokratának nyomát, illetve szagát sem leljük. Nem unjuk el magunkat, mert Daniel közben mesél a szarvasgomba minden jó tulajdonságáról: gyógyít, frissít, sőt afrodiziákum is, meg persze vidámít – főleg, ha egy kilós példányra lelünk.
Kérdezem gombászunkat, meg lehet élni belőle? Igen, hangzik a válasz, ha szerencsés az ember, főleg ha megtalálja a saját privát termőhelyét, ahonnan csak ő túrhatja elő a csemegét. Közben szorgalmasan szedegetjük az éppen utunkba kerülő gombákat, mert ezt is el lehet adni a piacokon vagy csak egyszerűen az utcán. Most kezdődik majd az igazi gombaszezon, Daniel holnap vargányát megy szedni a Biharba, invitál, hogy menjek vele. A meghívás inkább udvariasságnak tűnik, sejtéseim szerint nem vargányáért megy, hanem a titkos lelőhelyeit keresi fel, előre megfontolt szarvasgombaszedés céljából. Daniel egyébként megsúgja: nagyon kevés is elég ebből a gombából az ételre, és azt Nagyváradon, a szupermarketben megkaphatom kis tételben kiszerelve. Oda nem kell semmi, csak egy bevásárlókocsi és némi lej a pénztárnál.
2010. 10. 15. (XIV/41)
