Az intézet igazgatója, Sólyom Erika, a szociolingvisztika kutatójaként hosszú éveket töltött az Egyesült Államokban, ahol sikeres iskolai szakfelügyelő is volt New York legszegényebb állami iskoláiban. Az intézetről, sztereotípiákról és a társadalmi párbeszéd fontosságáról beszélgettünk.
–ŰAz American Corner program az amerikai Külügyminisztérium kezdeményezésére elsőként Moszkvában jött létre – kezdi a Kuckó történetét Erika –, mára azonban több mint hatvan országban megközelítőleg négyszáz Corner működik. Magyarországon öt helyen: Debrecenben, Egerben, Pécsett, Veszprémben, 2009 februárja óta pedig Budapesten is megtalálható.
Meglep, hogy a fővárosban nyílt utoljára American Corner…
–ŰEnnek egészen egyszerű oka az, hogy a fővárosban sokkal könnyebben találkozik az ember anyanyelvű beszélővel, angol nyelvű anyagokkal; a Corner célja pedig pontosan az, hogy minél több tárgyilagos és sokrétű információval lássa el a helyi közönséget az Egyesült Államokról, bemutassa az amerikai kultúrát a történelemtől kezdve az irodalmon, művészeteken, sporton át a politikáig.
Milyen eszközökkel érik el a közönséget?
–ŰÉvente átlagosan ötven programmal várjuk az érdeklődőket, mindegyik teljesen ingyenes és nyilvános. Vannak állandó programjaink, ilyen a beszédcentrikus TALC (Tuesday American Language Club) minden hónap első keddjén, valamint a hó utolsó keddjén a hallás utáni szövegértést erősítő Story Corps and More nevű programunk, ahol átlag amerikaiak három-öt perces történeteit hallgatjuk meg rádióprogram formájában, majd közösen beszélgetünk a hallottakról. A Movie Nights nevet viselő rendezvényünkön pedig eredeti nyelven nézünk filmeket. A programok kilencvenöt százaléka angol nyelven zajlik, ez kitűnő lehetőség a nyelvtudás fejlesztésére.
Ezenkívül vannak programsorozataink, amelyek rendszeresen egy-egy aktuális téma köré csoportosulnak. Ilyenkor különböző workshopok, kiállítások, előadások keretében dolgozunk fel olyan kérdésköröket, mint a tolerancia kihívásai vagy az amerikai elnökök története. A rendezvényeink egyik specialitása, hogy a témák más szemszögből, például a művészetek bevonásával kerülnek új megvilágításba.
Mi alapján választják ki a témákat?
–ŰLegtöbbször az amerikai naptár eseményeihez kapcsolódva szervezünk programokat. Így a február például az afroamerikai történelem hónapja volt.
Milyen célt szolgálnak ezek a rendezvények? Miért fontos, hogy megismerjük az amerikai kultúrát?
–ŰMi tulajdonképpen egy kulturális „diplomáciai testület” vagyunk. Az a célunk, hogy az amerikaiakkal vagy más népekkel szembeni sztereotípiákat megkérdőjelezzük, párbeszédet hozzunk létre a különböző kultúrák között, hogy az emberek bátrabban nyissanak mások felé, és megismerjék egymás és mások álláspontját.
Mi a legfontosabb érték, amit ön át szeretne adni az amerikai gondolkodásmódból?
–ŰAz Egyesült Államok társadalma rendkívül összetett és sokszínű. Ezerféle etnikai és kulturális csoport képes az együttélésre, egymás elfogadására. Természetesen ez sem problémamentes, de működőképes.
Ön sokat foglalkozott a magyarországi romák és az afroamerikaiak helyzetének összehasonlításával. Hogyan juthatna el Magyarország az Egyesült Államok kisebbségeinek integráltsági szintjére?
–ŰA programjainkon rengeteg kérdés fölvetődik a közönség részéről, így gyakran akarva-akaratlanul is eljutunk a helyi kisebbségek problémáihoz, konfliktusaihoz. Úgy gondolom, hogy itthon az oktatás területén vannak a legnagyobb hiányosságok. Nemcsak a gyerekek, hanem a szülők és a nem roma tanárok oktatására is óriási szükség van. Ezenkívül fontosnak tartom a civil kezdeményezések támogatását, a társadalmi párbeszéd kialakulását, mert nagyon nagy az információhiány, sok a félreismerés, a félelem és az előítélet mindkét oldalon. Az emberek nagy része a roma közösségektől várja a változást, pedig a többségi társadalomnak is szüksége van a szemléletmódbeli váltásra.
A beszélgetés végeztével egy gyors körbepillantás a Kuckóban: az alig negyven négyzetméteres, hangulatos terem polcain tömegével sorakoznak angol nyelvű könyvek, folyóiratok, videók, DVD-k. Ha kikapcsolódásra, művelődésre vagy csak egy kis tengerentúli hangulatra vágyunk, feltétlenül látogassuk meg az Amerikai Kuckót, és frissítsük föl nyelvtudásunkat szórakoztató módon!
Nyitvatartási idő: hétfő, szerda: 8–16;
kedd, csütörtök: 13–19; péntek: zárva.
Honlap: www.americancorner.hu n