Magyarország a világ ötödik leggazdagabb termálvízkészletével rendelkezik – Japán, Izland, Franciaország és Olaszország után – a Kárpát-medence geológiai adottságainak köszönhetően: a földkéreg errefelé mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál. Ezt kihasználva először 201-ben épített nyilvános fürdőket Septimius Severus – melyeket termálvíz táplált –, ráadásul a fürdőhelyek akkortájt kulturális és szórakozási központok is voltak. Pannóniában a rómaiak igen fejlett fürdőkultúrával rendelkeztek: Aquincumban (kis képünkön) eddig 11 fürdőt tártak fel.
A honfoglaló magyarok is tisztelték a természet erőit, így a vizeket is: szívesen telepedtek le meleg vizű források környékén. A magyar fürdők különösen Zsigmond király uralkodásának idején lettek hírnevesek. A török kori Magyarországról sok minden elmondható, csak a felvirágzás nem, a fürdőélet mégis bámulatosan fejlett volt. A törökök kivonulása után fejlődésük meg is rekedt, csak a 18. század végén alakultak ki a vidéki gyógyfürdőközpontok, többek között Balatonfüreden, Parádon, Palicson.
A 19. század elején kibontakozó hazafias eszmék terjedésének is színteréül szolgáltak a fürdőhelyeink, valamint a kor művészeinek is találkozóhelyet teremtettek. A 20. században számuk mellett kínálatuk is szélesedni kezdett, a múlt század közepétől pedig már nemcsak a gyógyulni vágyók, hanem a kikapcsolódást igénylők is elkezdték látogatni a fürdőket. Megváltoztak a szokások és a társadalmi összetétel is: a fürdőzés tömegjelenséggé és mindenki számára elérhetővé vált.
A 21. század elején újabb lendületet kapott a fürdőkultúra: a turizmus fejlesztésének egyik kiemelt ágazata lett. A minősített gyógyvizű 39 gyógyfürdő, a 13 gyógyhely, a 47 gyógyszálló, a 40 wellness-szálloda és az 5 gyógybarlang sokrétű szolgáltatásával számos pompás lehetőséget ígér.
Míg általánosan azokat a föld mélyéről feltörő ásványvizeket nevezik termálvíznek, melyek hőmérséklete a 20 °C-ot meghaladja, addig nálunk – a bőség zavarával küzdve – csak a 30 °C feletti hőmérsékletű vizeket tartják termálvíznek. Ezek jó része ráadásul gyógyvíz, melyek meghatározott betegségekre vonatkozó gyógyhatását orvosi vizsgálatok bizonyították.
Hazánkban két fő tároló található: az egyik a Dunántúlon és Budapesten – ez zömében kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátot tartalmaz. A másik az Alföld alatt helyezkedik el, és konyhasós, alkalikus, jódos-brómos a vize. Kénben leggazdagabb ásványvíz Mezőkövesden, Harkányban, Csisztapusztán és Balfon található. Konyhasót legnagyobb mennyiségben a tamási és a sárvári ásványvízben mutattak ki.
A kalciumos és a jódos vizek gyulladásos mozgásszervi megbetegedések esetén hasznosak. A kéntartalmú vízben való fürdőzést a degeneratív gerinc- és végtagízületi bántalomban szenvedőknek javasolják, de a bőrbetegeknek is jót tesz. A szénsavtartalmú vizeket pedig szívbetegeknek, perifériás keringési zavarokkal küszködőknek ajánlják. Míg a konyhasós vizek nőgyógyászati és urológiai gyulladások mérséklésére alkalmasak, addig a radonos gyógyvizek elsősorban fájdalomcsillapításra használhatók.
A termál- és gyógyvizek elsősorban a bennük oldott ásványi anyagok révén a bőrön keresztül felszívódva az idegpályákon fejtik ki hatásukat. A felszívódott ásványi anyagok bekerülnek a vérkeringésbe, a nyirokerekbe, ezáltal hatnak az idegrendszerre, erősítik az immunrendszert, és kedvezően befolyásolják a szervezet reakcióképességét is. Méltán híres gyógyvizeinkben érdemes tehát megpihennünk: a mikroklíma, de pusztán a fürdőzés is kellemesen stresszoldó, idegnyugtató hatású, vagyis tökéletesen ellazít, relaxál, kikapcsol.
2011. 05. 27. (XV/21)
