Nyugat-Magyarországon, a Répce folyó menti síkságon, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál helyezkedik el a kiváló turisztikai infrastruktúrával rendelkező, mégis nyugodt, hagyományos falusi hangulatot árasztó Bük. A 3000 lakosú város 1902-ben a lassan összeépülő három (Alsó-, Közép- és Felső-)Bük egyesülésével jött létre. Közép-Bük már az Árpád-házi királyok idejében létezett, itt épült a román kori műemléktemplom.
Alsó- és Felső-Bük kisnemesi település volt. A nemesek meglévő épületei közül kiemelkedik a felső-büki Nagy család által épített kastély és kúria. E család legismertebb tagja volt a reformkorban Felsőbüki Nagy Pál, a híres országgyűlési szónok. Az 1825-ös országgyűlésen elmondott beszédének hatására jött létre Széchenyi István kezdeményezésére a Magyar Tudományos Akadémia, melynek ő is tagja lett.
A Szapáry-kastély 16. századi eredetű, melyet 1699-ben Felsőbüki Nagy István barokk stílusban építtetett át. Belső díszítéseit olasz mesterek készítették. A Felsőbüki-kúriát 1790 körül Felsőbüki Nagy Pál építtette, eredetileg copf stílusban, 1880 körül eklektikus stílusban alakították át. A közel ezeréves település a két világháború között már olyan unikummal büszkélkedett, mint Magyarország első cukorrépamosó berendezése vagy az üzemeket összekötő föld alatti szállítószalag.
Az egyik legdinamikusabban fejlődő üdülőhelyünkön található az első 18 lyukú hazai golfpálya. A Birdland Golf & Country Club csodálatos természeti környezetben 1991 óta áll a golfozás szerelmeseinek szolgálatában. Nevét egyébként az itt élő számos különböző, köztük jó néhány védett madárfajnak köszönheti. Miután abszolváltuk a város nevezetességeit, irány a víz!
Merülj el!
A döntően mezőgazdaságból élő bükiek életében az egyedülálló ásványianyag-tartalommal rendelkező gyógyvíz felfedezése hozott változást. Itt is olajkutatás közben bukkantak az 1950-es évek végén az 58 °C-os vízre, amelyről hamar kiderült, hogy gyógyhatása van.
A község felismerve a felfedezés jelentőségét, a melegvíz-kútra 1962-ben fürdőt épített. Vizét 1965-ben hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították. A fedett fürdő 1972-ben nyílt meg, ezzel alkalmas lett az egész évi gyógyüdülésre is. 1973-ban gyógyfürdővé, 1979-ben országos jelentőségű gyógyhellyé nyilvánították. 1992-ben megnyílt a rekreációs park is. Összterülete 14 hektár, 26 medencével (ebből 11 fedett), 5 ezer négyzetméter vízfelülettel rendelkezik. Mára Európa egyik legismertebb, Magyarország második legnagyobb termál-, gyógy- és élményfürdője lett. 1282 méter mélyből tör fel a gyógyvíz kalcium-, magnézium- és hidrogén-karbonát-tartalommal.
A víz összetételéből adódóan széleskörűen alkalmazható főként mozgásszervi, reumatikus és ortopédiai panaszok, valamint nőgyógyászati eredetű betegségek orvoslására. Ivókúraként a fekélyes, illetve egyéb gyomorbántalmak esetén, inhalálással a légúti panaszokon enyhít.
Vidám perceket tartogat a fürdő ingyenesen használható csúszdakomplexuma minden korosztály számára. Mindezeken felül egy új, 100 fő (!) befogadására alkalmas különleges szaunavilág építését kezdték meg, melyben tepidárium, infra- és finn szaunák, gőzfürdők, hókabin, aromaszauna és kültéri finn szauna is helyet kap.
Újdonság, hogy a Büki Turisztikai Egyesület az aktív vendégek részére tavaly létesített felnőtt játszóteret. Az aktivitás jegyében épült ki Bükfürdő és az ausztriai Locsmánd között a mintegy 15 kilométeres kerékpárút is. Természetesen bringát is itt kölcsönözhetünk.