A valóság ugyanis az, hogy míg a jelentkezők többnyire a 15 perc hírnévvel rendelkezők táborát szaporítják, már a válogatás során is sokak álma, akár élete törik össze a producerek „jóvoltából”. Az álom eléréséhez ugyanis teljesen ki kell vetkőzniük magukból a könyörtelen közönség előtt a minél nagyobb nézettség érdekében. Kényszerűen lemondanak a magánéletük védelmét megillető jogukról, mivel semmilyen eszközük nincs arra, hogy befolyással legyenek arra, mi jelenik meg róluk a képernyőn. A műsorkészítők sokszor mesterségesen megalázó helyzeteket teremtenek, amelyekben a résztvevők jó hírnevén esik csorba, ez pedig kihatással van a magánéletükre, a családi vagy baráti kapcsolataikra, akár a munkahelyükre is, nem beszélve fizikai és mentális egészségükről.
A műsorok szórakoztatási faktora egyenes arányban nő a zsűri kegyetlen, szókimondó kritikájának mennyiségével – egy „szokás”, amelyet Simon Cowell, a tehetségkutató műsorok atyja alapított meg. Azóta már minden országban van egy olyan tagja a zsűrinek, aki nyíltan sértegeti a résztvevőket a kinézetük, képességeik, adottságaik miatt.
Sokszor elhangzik az az érv, hogy a „tehetségtelen” emberek maguknak okozzák a bajt azzal, hogy ilyen műsorokba jelentkeznek. Természetesen nekik is megvan a maguk felelőssége ebben, hiszen nem rendelkeznek kellő önismerettel és önkritikával, csakhogy a műsorokban erre még rá is tesznek egy lapáttal: az előválogatásokon tudatosan továbbküldik őket, tudván, hogy nevetség tárgyává fogják tenni magukat a zsűri és a kamerák előtt is. A zsűriben ülők megszégyenítik őket, a szereplésükról készült felvételt pedig beteszik a válogatásról szóló epizódokba, és a műsor nézői, de később a YouTube-on keresztül az egész világ gúnyolódik rajtuk. Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint a fellépők közül a kevésbé tehetséges emberek is védelemre szorulnak, éppen az emberi méltóság szempontjából, ez a szempont azonban jelenleg egyáltalán nem valósul meg.
2012. 09. 21. (XVI/38)
