„Ha nem fogunk össze és tiltjuk be a cigarettareklámokat, a fiatalokat és a fiatal felnőtteket továbbra is a dohányfogyasztás felé irányítja az egyre agresszívabban fellépő dohányipar” – fogalmazta meg véleményét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Margaret Chan. A szervezet szerint minden ország felelős azért, hogy megoltalmazza lakosait a dohányfogyasztás következményeitől. Becslések szerint a 20. században világszerte százmillió ember halt meg emiatt.
A gazdasági károk évente félmilliárd amerikai dollárt tesznek ki, de a dohánylobbi túlságosan erősnek tűnik ahhoz, hogy igazán hatékony eszközökkel lehessen fellépni ellenük. Ennek egyik eszköze lehet a közelmúltban elfogadott EU-s jogszabály, amely alapján a jövőben legalább 75 százalékban figyelmeztető felirattal és elrettentő képekkel kell fedni a cigarettadobozokat. A WHO szerint ezek az intézkedések némileg visszavetették a forgalmat. A tervek szerint az adalékanyagokat is szigorúbban szabályozzák. Ezek száma jelenleg a hétszázat is eléri – ezért úgynevezett tiltólistát fognak létrehozni. Ez utóbbira tartozik a főként fiatalok számára vonzó mentol-, gyümölcs- és csokoládéaroma. Ugyanez érvényes a „különösen vonzó csomagolásokra” is.
A rendelkezésre álló adatok alapján Magyarország a dohányzási gyakoriságot tekintve az európai középátlagba tartozik. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet 2012-es felmérése alapján 2000-hez viszonyítva kismértékű, kétszázalékos csökkenés tapasztalható a 65 év alatti dohányzó férfiak számában, az e fölötti korosztályban viszont ugyanekkora a növekedés. Elszomorító ugyanakkor, hogy a fiatalok körében egyre többen és egyre korábban gyújtanak rá. A 13-16 évesek 70 százaléka kipróbálta már a cigit, a 16 évesek egyharmada rendszeres fogyasztónak mondható. Bár a cigaretta mára szinte luxuscikknek számít, mégis a legalacsonyabb jövedelműek jóval többen és többet szívnak. Az EU-ban a dohányfogyasztás évi 700 ezer idő előtti halálesethez vezet, ebből több mint húszezren Magyarországon veszítették életüket (itthon 100 halálesetből 16 a dohányzás következménye). A magyar gazdaságnak is óriási terhet jelent ez a káros szenvedély, 2010-ben 441 milliárd forint szerepelt a kiadási oldalon, míg a dohánytermékekből származó állami bevétel „csak” a 360 milliárd forintot érte el.