A bölcsek szerint nem érdemes olyan dologgal foglalkozni, ami nem úgy kezdődik, hogy „már az ókori görögök is…” Nos, már a görögök is ettek – áll Az evés lélektana című könyv bevezető részében. A szerző a Corvinus egyetem docense, 2006-ban a leginnovatívabb oktatóként Kenneth Rice-díjban részesült, 2013-ban az év oktatója volt. Könyve egy lélektani útikönyv „Gasztroland” világába, melynek tájai az elhízás, zabálás vagy éppen a fogyás, koplalás. Hosszabb-rövidebb fejezeteken keresztül vezeti be az olvasót az evés pszichológiai jelentésrétegeibe, és megmutatja, milyen öröklött minták, ősi ösztönök befolyásolják a táplálkozási viselkedésünket. Feltárja, hogy milyen tényezők hatnak a mai modern kor emberére, és hogy ez hogyan függ össze elődeink étkezési szokásaival, sajátosságaival. Ilyen például az asztalfőn való ülés vagy az ételadagok státuszjelző mérete, sőt napjaink zabálási versenyeinek eredetéről is olvashatunk. Megismerhetjük a nagy fogyást célzó versenyek hátterét, és a fogyi olimpiák mellett egy bátorító példát is találunk: „2001-ben össznépi fogyókúrát kezdett Philadelphia 6 millió lakosa is. A polgároknak elege lett a legkövérebb város címéből, városszerte összefogva, fogyókúrával fűszerezett testgyakorlásba kezdtek. A céljuk az volt, hogy hetvenhat nap alatt 76 tonna felesleget adjanak le. A program áldozatává vált a híres philadelphiai specialitás, a sajtos steak, (…) amelynek a philadelphiaiak a túlsúlyukat köszönhették.”
A szerző Szathmáry Lajosnál kezdte el kutatni az evés lélektanát. Az Amerikában élő világhírű vendéglős, író és gasztronómus keverte ki azt az űrételt, amit a Holdra szállás során Neil Armstrong és társai ettek. Ő rendelkezett a világ legnagyobb gasztronómiai könyvtárával (közel 44 ezer kötetből állt, ezeket az étterme felett tartotta harmincegy teremben), melyben az evés minden aspektusáról volt legalább száz könyv, az étkezés lélektani vonatkozásairól viszont egy sem. Ennek a kutatására és megírására kapott ösztöndíjat Chicagóba Forgács Attila, aki húszéves kutatómunka után írta meg könyvét, amely 2004-ben meg is jelent. Azóta a második – sőt, ha beleszámoljuk, hogy 1991-ben Az étel, az evés és a testméretek pszichoarchaikus jelentésrétegei címmel is megjelent, akkor a harmadik – kiadás is megjelent már, amit a szerző a mai magyar könyvkiadói sajátosságokat figyelembe véve nagy sikernek tart.
A modern fogyasztói társadalom étkezéssel kapcsolatos ellentmondásosságát jól mutatja, hogy két egymást követő fejezet a Légy sovány!, majd a Légy kövér! címeket viselik. Az első a soványságideál, a testi szépség rögeszméit, ezek kialakulásának okait, illetve pszichológiai jelentéseit mutatja be, de megtudhatjuk például azt is, hogy miért változtatta meg Mrs. Thatcher vagy Diana hercegnő a frizuráját, mihelyst hatalomra kerültek. A Légy kövér! című fejezet a testméret és a tekintély kérdéskörével foglalkozik. Minél testesebb egy politikus, annál jobban szeretik a választói, legalábbis a szerző által idézett tanulmány szerint. Az orvosunkban is jobban bízunk, ha testesebb, mert akkor jól táplált, egészséges ember benyomását kelti. A két kiragadott fejezet egyébként jól rámutat a férfiak és a nők közötti különbségekre is. Amíg – testsúlyuktól függetlenül – szinte minden nő szeretne legalább egy-két kilóval könnyebb lenni, addig a férfiak zöme szívesen lenne ugyanennyivel nehezebb. A nők sokkal gyakrabban betegszenek meg olyan evészavarokban, amik a testsúly ellenőrzésével kapcsolatosak, mint például az anorexia nervosa, vagy a bulimia nervosa. A férfiaknál viszont ezek ellenkezője jelent meg az ezredfordulóra, az inverz anorexia. Ezek az emberek bármilyen izmosak is, gyengének és kicsinek érzik magukat, ezért folyamatosan építik a testüket, és általában szteroidokat is szednek.
2014. 03. 07. (XVIII/10)
