A magyar politikai közélet az utóbbi időben még a szokásosnál is több botrányt termel ki magából, és ez önmagában is elgondolkodtató. A nemrégiben kirobbant brókerbotrány azonban valami újat is jelez, és semmiképpen sem simul bele az idestova megszokottá váló honi botrányok sorába. A Kulcsár Attila nevével fémjelzett bankárbotrány ugyanis – hogy úgy mondjam – négyzetre emeli az eddigi botrányokat, sőt új dimenziókat nyit a hazai botránykrónikában. Természetesen túlságosan benne élünk a történésekben ahhoz, hogy mélyrehatóan feltárjuk e mostani történésben rejlő, az eddigi botrányokhoz képest is új elemeket. Csupán arra vállalkozhatunk, hogy jelzünk néhány – hangsúlyozottan politikai – összefüggést. 

A kormány egyéves teljesítményét sokan sokféleképpen értékelték az elmúlt hetekben. Gyakran került szóba Medgyessy Péter miniszterelnök személyes teljesítménye is, de talán mégsem kellő mélységben. Ebben az írásban ezért kifejezetten a kormányfő személyére koncentrálva igyekszem néhány összefüggést felvázolni.

Az új Magyar Televízió akkor léphet nagyot előre, ha nem az 1998–2002-es időszakkal szemben határozza csak meg önmagát, hanem kilép a pártlogikából és a demokrácia logikájában kezd gondolkodni.  A magyar politikai közélet jelen állapotában – a két nagy politikai tömb elkülönülésével – két markáns véleményt lehet megkülönböztetni a közmédia működésével és jövőjével kapcsolatban. Az egyik véleményt a volt kormánypártok és a körülöttük elhelyezkedő értelmiség képviseli: eszerint olyan, hogy pártatlan közmédia nem létezik, ezért célszer? lenne a Magyar Televíziót egy baloldali és egy jobboldali csatornára osztani. A másik vélemény szerint nem létezik jobb- és baloldali közmédia, az állami televízió egy és oszthatatlan, vagy ha tetszik: törekednie kell a pártatlanságra. 

Nyugati elemzok már több mint egy évtizede mondják, hogy egy dolog a diktatúrából a demokráciába való átmenet, és egy ettol meroben különbözo dolog a demokrácia megszilárdulása, szokásszeruvé válása. Minálunk könnyedén elsiklottunk e politikatudományi közhely felett, mert sokáig úgy tunt, hogy a második fázis megspórolható. Vagy másképpen: az átmenet egyúttal megszilárdulás is.  Az, hogy Magyarországon vannak olyan erok, amelyek az "elso" rendszerváltással (az átmenettel) nem tartják lezártnak a történetet, már 1998 óta tudjuk. A Fidesz kormánya egy percig nem rejtette véka alá, hogy a rendszerváltás korrekciójára készül, amit azután ellenzéke kissé felületesen "lopakodó diktatúrának", a parlamentarizmus lerombolásának, tekintélyelvuségnek keresztelt el. 2002 tavasza óta azonban nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás valóban nem fejezodött be 1990-ben. S nemcsak amiatt, hogy a Fidesz tudatosan ezt a "látszatot" szeretné kelteni, hanem ténylegesen sem. Az "elso" rendszerváltás ugyanis zárójelbe tette azt, amit most, 2002-ben át kell élnünk: nem, vagy csak nagyon korlátozottan foglalkozott személyi kérdésekkel.

A honi publicisztika uralkodó iránya szerint a szembenálló politikai táborok között a gyűlölködés a választások után sem hagyott alább, sőt inkább "fokozódott a helyzet". Bizonyára van is ebben valami, s lehetne bőven idézeteket találni annak alátámasztására, hogy a helyzet mennyire rossz és a politikai elit, "mennyire felelőtlen".  Mielőtt azonban elhomályosulna a tekintetünk, és az egész politikai elitről kiállítanánk a szokásos bizonyítványt – "úgy, ahogy van, alkalmatlan mindenre" – regisztráljunk egy ezzel ellentétes tendenciát: a politikai eliten belül felfedezhető egy – talán búvópatakszer? – pacifikáló mozgás vagy másképpen, az ellenfelek emberszámba vétele. A magam részéről számos fontos, igaz elszórt gesztust érzékelek a politikai közállapotok normalizálására, miközben persze nem vagyok naiv, és látom azt is, hogy sokan minden eddiginél keményebb hangot ütnek meg, sőt olyan is van, aki egyenesen forradalmi helyzetet vizionál, vagy a kormány megdöntésére szólít fel. 

Baló György a minap azt nyilatkozta, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalná a közszolgálati tévé elnöki pozícióját. Interjújában szó szerint a következő szerepel: "Az MTV eddig mindig cikkcakkban mozgott. Idézőjelben baloldali volt 89-90-ig, majd egy fél évig szabad 89-ben. Utána – egyszerűsítve – jobboldali, baloldali, majd megint jobboldali lett. Itt egy hangsúlyos alkalom, hogy odakerüljön, ahova való: középre". A magam részéről teljes mértékben egyetértek. A közszolgálati televíziónak középen kell állnia, és teljesen érdektelen, hogy eddig azért nem állt középen, mert – úgymond – a kereskedelmi médiumok a bal- és a liberális oldal mellett álltak, és "szükség volt" valamiféle kiegyensúlyozásra.

Ray Cooney angol színpadi szerzőnek van egy mindenki által közismert darabja: A miniszter félrelép. Több mint félmillióan látták Magyarországon a belőle készült magyar filmet. Ebben a változatban van egy mondat, ami az eredetiben nincs benne, s a miniszter titkárának édesanyja mondja (mit mondja: üvölti) a gangon – miközben fia az Astoria Szállóban próbálja kihúzni miniszterét a slamasztikából. Szóval a mondat így hangzik: "Mocskos politikusok, elraboltátok a fiamat!"