Vivaldi legismertebb műve, a Négy évszak hallatán a hall­ga­tó­ból másodpercenként kitör a kacagás. De legalábbis mosolyogni kezd egyes gyors tételeknél. A „Vörös papként" is ismert, briliáns humorú, életszerető egykori misézőpapot igazán csak az 1850-es évektől kezdték felfedezni Bach-kutatásokat végző zenetudósok. Tavaly volt 270 éve, hogy távozott a földön élők sorából. Portréján keresztül az európai zene fejlődéstörténe­tének egy rendkívül termékeny időszakába nyerhetünk betekintést.

1881-ben egy litván zsidó és felesége letelepedik Palesztina földjén. Elhatározzák, hogy feltámasztják a majdnem kétezer éve hibernált állapotban lévő héber nyelvet. A lehetetlennel mit sem törődve, a folyamatos attrocitásokkal, meghurcoltatásokkal szemben véghezviszik a nyelvi forradalmat, ami családi küldetéssé válik. Negyven évvel később a héber már a térség egyik hivatalos nyelve, 1948-ban pedig Izrael Állam függetlenségét is e megelevenedett ősi nyelven kiáltják ki. A modern héber nyelv a Ben Jehuda család nevéhez köthető, mára nyolcmillióan beszélik Izraelben.

A kibervilágban felnövő generáció más nyelvet beszél. Nem értik a nagymamák, a szülők éppenhogy. A nyelv e lebutított változata beszivárog az iskolai dolgozatokba, a beszélt nyelvbe, de  irodalmi alkotások is születnek SMS-ül. A mobilkultúra, az internethasználat megváltoztatta az életmódot, a kultúrát, s ezzel együtt változik a nyelv is.

A modern magyar kultúra és ipar jelenlegi formájában nem is létezne, ha a 19. századtól a zsidó polgárság nem teremtette volna meg ezek alapjait. A magyar zsidóság történetéről Haraszti György történésszel, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanszékvezetőjével beszélgettünk.

Bibliai próféciák jelezték előre, hogy majdan a zsidók állama újjá fog születni. Ez 1948-ban Izrael Állam megalakulásá-val valósult meg. A próféták írásaiban mind a tizenkét törzs hazatéréséről is olvashatunk.

Haraszti György történészt Finta Szilvia kérdezte a nemzeti történelem e keveset emlegetett fejezetéről.Milyen helyzetben volt a magyarországi zsidóság a forradalom előtt?– A magyar és a magyarországi zsidóság történetét meg kell különböztetnünk egymástól. A történeti Magyarország tekintetében akár kétezeréves zsidó jelenlétről is beszélhetünk, hiszen a Római Birodalom Pannonia nevű tartományában is éltek zsidók. De nem nevezhetjük őket magyar zsidóknak, sőt, még a középkor vonatkozásában is csak Magyarországon élő zsidókról eshet szó. A zsidóság helyzete a 19. században megváltozott, a magyar zsidó kifejezésnek a 19. század második harmadától van értelme, amikortól a magyar és a zsidó jelző is egyaránt hangsúlyossá válik. A magyar zsidók története tehát mintegy százötven-száznyolcvan évre tekint vissza. A 18. századig a környező magyar keresztény társadalom a zsidók esetében csak a gazdasági tevékenységüket tolerálta, tűrte és tette lehetővé. Nem voltak nemesek, tehát nem játszottak szerepet az ország közéletében, mivel földet nem birtokolhattak, nem játszottak szerepet a mezőgazdaságban, és mivel a városi polgárság nem engedte be őket a céhekbe, ezért nem játszottak szerepet a céhiparban sem, így árendával, kisebb pénzügyletekkel és közvetítő kereskedelemmel kellett, hogy foglalkozzanak. A magyarországi zsidóság 1840-ig abszolút túlnyomó többségben vidéki településeken, falvakban élt, mert a városoknak joguk volt a zsidókat be nem engedni. A Magyar Országgyűlés 1840-ben hozott egy törvényi  határozatot, melynek értelmében a zsidók a bányavárosok kivételével az ország bármely városában letelepedhettek. Mi az oka annak, hogy mégis pogromhangulat alakul ki ezekben az években?– A törvénycikk következtében megkezdődött a sokkal kényelmesebb és sokkal nagyobb lehetőségeket biztosító városi élet a zsidók számára is. Óriási mérvű bevándorlás indult meg vidékről a városokba, és ez azt eredményezte, hogy a zsidók szabadon űzhetnek ipart, kereskedhetnek stb. A városok viszont foggal-körömmel próbáltak tiltakozni a zsidók megjelenése ellen, megpróbálták ezt kérvényekkel, petíciókkal kivédeni, visszacsinálni. 1848-ban pedig úgy gondolták, elérkezett a lehetőség, hogy tevőlegesen is megpróbálják megakadályozni a zsidók betelepülését. Március második felében és különösen áprilisban, húsvét táján – amely szimbolikus időpontként kiemelt jelentőségű az egyházi antijudaizmus által gerjesztett vérvádak miatt – három hullámban is sor került antiszemita atrocitásokra, szinte az összes akkor létező mai magyar városban és számos vidéki településen is. Hogyan foglaltak állást ebben a kérdésben a szabadságharc vezetői?– A magyar történelem nagyjai a 19. században a számukra nagyon is élő és aktuális zsidókérdés vonatkozásában a legkülönbözőbb álláspontokat vallották Eötvöstől – aki a leginkább emancipációpárti álláspontot képviseli – Kossuthon keresztül Széchenyiig. Széchenyinek egészen különleges elgondolásai voltak a nemzetiségi kérdésben. Ő úgy gondolta, hogy a zsidók teljes polgári egyenjogúsítása nem aktuális: ha a zsidóknak minden lehetőséget biztosítanának, Magyarország nem tudná ezt a zsidó erőfölényt feldolgozni. És ennek az elképzelésének hangot is adott. De nem antiszemita volt, hanem azt mondta, hogy a zsidókkal csínján kell bánni.

„Martin Buber szerint arcát »messiási tekintet ragyogta be«; az ateista Max Nordau »a Gondviselés művéről« beszélt. Franz Rosenzweig azt mondta: Herzl megjelenése »azt bizonyítja, hogy Mózes létező személy volt«; Freud pedig kijelentette, hogy mielőtt megismerkedtek volna, ő már álmodott erről a figyelemre méltó férfiról."

Az utcán száguldó autóból ordítják: „büdös zsidók", az ortodoxnak egy szkinhed azt mondja: „téged nem verünk meg, mert legalább vállalod", jobboldali zenekarok arról énekelnek, milyen lesz, „mikor eltűnik a Dob utca", egy graffiti a falon a Dávid csillag és a horogkereszt között azonosságot hirdet. Baj van?

„Mondd meg nekik: az álmodozás is lehet az élet tartalma. S ne higgyék, hogy álom és valóság közt oly nagy a távolság” – e szavakkal zárja Theodor Herzl ősújország című utópisztikus cionista regényét, mely héber nyelven Tel Aviv címmel jelent meg, s melyről 1909-ben a Jáfó szomszédságában alapított első modern kori héber nyelvű, tisztán zsidók lakta várost is elnevezték.

Hétfőn az Izraeli Legfelsőbb Bíróságon pert nyert egy Jézus Krisztusban hívő zsidó hölgy a Legfelsőbb Rabbinátussal szemben. Bár a bírósági döntés ismételten lángra lobbanthatja a két nevezett szervezet – s így az állam és a vallás – közötti ellenségeskedést, mégis megoldás felé terelheti a messiáshívő zsidók és az ortodoxok közt fennálló többi peres ügy kimenetelét.

A Neurotic underground punkzenekar 1987-ben megtért frontembere, a Rocktérítő című film sorshőse. A magyar rap „feltalálója”, elismert fiatal költők példaképe – kimutatható irodalomtörténeti hatása van. A Hit Gyülekezete oszlopos tagja, az Ámen zenekar megalapítója. Evangélista, „zenész”, dalköltő, 21. századi zsoltárszerző, szózsonglőr és lírikus. Egy olyan középkori zsidó költészet megszólaltatója, amely eddig csak héber és jiddis nyelven létezett, keresztényként és magyarul pedig soha. Pajor Tamással a Könyvhétre megjelent első verseskötete, a Kötetlen kötet apropóján beszélgettünk.

Mi az oka annak, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy körül újra és újra pattanásig feszülnek az indulatok? Az események európai szemmel banális és érthetetlen perpatvaroknak tűnnek, amelyek egyszerű békemegállapodások kötésével – s természetesen azok betartásával – könynyen tisztázhatók. A probléma azonban a szemben álló felek számára évezredekre visszanyúló spirituális jelentőségű konfliktus.

Terror és propaganda – a totalitárius mozgalmak és rendszerek két legfőbbeszköze arra, hogy maguk mellé állítsák a tömegeket, majd egy fikció segítségével végső megoldást kínáljanak a „bűnösök” miatt fenyegetett s az állandó rettegésben kimerült „ártatlanok” számára. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a Soá történetéhez, mely nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem – mintegy egymáshoz szorosan kapcsolódó s egymásból következő események láncolataként – az emancipációt és asszimilációt követően egyre agresszívabban felszínre törő antiszemitizmussal.

Terror és propaganda – a totalitárius mozgalmak és rendszerek két legfőbbeszköze arra, hogy maguk mellé állítsák a tömegeket, majd egy fikció segítségével végső megoldást kínáljanak a „bűnösök” miatt fenyegetett s az állandó rettegésben kimerült „ártatlanok” számára. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a Soá történetéhez, mely nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem – mintegy egymáshoz szorosan kapcsolódó s egymásból következő események láncolataként – az emancipációt és asszimilációt követően egyre agresszívabban felszínre törő antiszemitizmussal.

A héten a parlament elfogadta az új felsőoktatási törvényt. A szaktárca korrigálta az Alkotmánybíróság (AB) által kifogásolt passzusokat. Az átdolgozott törvény márciusban lép hatályba. A törvény a magyar felsőoktatásban radikális változásokat követel.

2006-tól a művészeti és egyházi oktatás kivételével megszűnik a jól megszokott főiskolai és egyetemi képzés, januártól már nem lehet a hagyományos tanári szakokra jelentkezni. A T. Ház még májusban elfogadta az új felsőoktatási törvényt, viszont mivel Mádl Ferenc nem írta alá, az esedékes változások hatályba lépéséhez az Alkotmánybíróság minél előbbi állásfoglalására van szükség, de legalábbis a régi felsőoktatási törvény módosítására, hogy a jövő évi felvételi tájékoztató még időben, azaz decemberre elkészüljön.

A héber naptár szerint ádár hó 14-én tartja a zsidóság purim ünnepét, mely a zsidó nép fizikai megsemmisüléstől való szabadulásának örömünnepe. Egy hónappal később kerül sor a zsidó húsvétra (peszach), mely az egyiptomi fogságból való megmenekülés emlékét őrzi, s a Messiás jövőbeni megváltásához hasonlítják. A határtalan vidámsággal megünnepelt purim így a szabadulásból szabadulásba történő utazás egyik fontos mérföldköve. A keresztény világ viszont már ezen a hétvégén a húsvétot üli meg, megemlékezve Jézus Krisztus haláláról, eltemettetéséről és feltámadásáról, azaz a halál rabságából való örök szabadulásról.

"Nem látod, mondom, milyen huncut tolvaj ez a divat? Tizennégy és harmincöt év között minden forróvérűt megkopaszt… Látom én ezt, és azt is látom, hogy a divat több ruházati cikket használ el, mint az emberek" – írja William Shakespeare Sok hűhó semmiért cím? művében. S ha az ő idejében aktuális volt ez a megjegyzés, akkor a 20–21. században mennyivel inkább!

A divat szó hallatán – bár az élet szinte minden területét áthatja, legyen szó akár társadalmi szokásokról, irodalomról vagy zenéről –, leginkább mégis az öltözködés, a ruhadivat jut az emberek eszébe. De mégis mit nevezünk divatnak? Miben határozható meg annak belső lényege? Mi vagy ki mondja meg, mit látunk szépnek vagy éppen menőnek? És hogy volt mindez a történelmi korokon át? Cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.