Szerdán fejeződik be az Úr naptárában a hetedik, az utolsó: a sátrak ünnepe. A szukkót az aratás, betakarítás ünnepe, a jelenlegi világkorszak végére mutat.

A szukkót („sátrak”) az Úr ünnepeinek sorában az utolsó nagy ünnep, melynek történelmi, természeti vonatkozásai a jelenlegi világkorszakot lezáró prófétai eseményekre utalnak. Történelmi, nemzeti jelentése az Egyiptomból történt kivonulással függ össze: „Sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről” (3Móz 23:43); tehát arra a történelmi időszakra emlékezteti közel 3500 év óta a zsidóságot, amikor is az Úr dicsősége éjjel tűzlánggal, nappal pedig felhőben volt jelen a pusztában Isten népe között.

A rós hasaná és a sátrak ünnepe közé eső második őszi zsidó ünnep, a jóm kippur Izrael nemzeti megtérésével áll összefüggésben, azaz a jövőben bekövetkező eseményre utal. Jelenlegi megünneplésének fehér díszítésbe öltöztetett zsinagógai rituáléja fájdalmasan fejezi ki azt, hogy a judaizmus a mai napig is a római nagy száműzetés súlyos vallási hozadékát kénytelen hordozni közel kétezer év óta.

Az alábbi menetrend a Szentírás – az Ó- és az Újszövetség – vonatkozó kijelentései alapján készült. A Biblia az események sorrendjét tartalmazza, de azok bekövetkeztének pontos időpontját és az egyes szakaszok időtartamát nem feltétlenül lehet közvetlenül megállapítani a Szentírásból. Az összeállítást készítette Németh Sándor lelkész, főiskolai tanár.

A pünkösd történelmi ese­mény – másrészt viszont a Szentlélek égő és élő megtapasztalása ma is. Isten Szellemének e kiáradását számos ószövetségi prófécia jelezte előre. A Bibliában található ígéretek egy része feltételes, más része feltétel nélküli. A Szentlélek kitöltetése feltételes ígéret, mert Isten Igéje szerint bizonyos feltételeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az emberek beteljesedhessenek a Szent Szellemmel.

A pünkösd értelmezésének módjai szoros kontextusban állnak azokkal a pozitív, illetveellenvéleményekkel, amelyeket az elmúlt időkben a Názáreti Jézus Krisztus evangéliumának hitelességével kapcsolatban világszerte megfogalmaztak különböző fórumokon. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatások és tények igazolásának - ennek vallás- és egyháztörténeti módszerein kívül - lényeges eszköze az analóg szellemi jelenségek napjainkban történő megtapasztalása is. A Szentlélekkel (Szellemmel) ma is be lehet teljesedni, és ha jelenlétét, működését az egyház szolgálata által a Bibliából, mindenekelőtt az Evangéliumból ismert szellemi jelenségek kísérik, akkor legalábbis spirituális szinten a bibliai állítások természetfölötti igazolást nyernek. Persze ezek megtapasztalása során is megmarad mindenkinek a szabadsága arra, hogy elfogadja-e vagy elutasítja a Szentlélek működésének tanúskodását.

A Messiás már a megtestesülése előtt, az örökkévalóságban létezett. Amikor aztán elindult, hogy az elveszett embert megkeresse, első lépésként kiüresítette magát, mert nem tekintette isteni mivoltát zsákmánynak, hanem lemondott róla azért, hogy emberi formát, tehát hús-vér testet vegyen fel magára. Ezt nevezzük megtestesülésnek.

A keresztény teológia legizgalmasabb és legtöbb vitát gerjesztő ágazata a huszadik század vége felé az izraelológia lett, ami a tradicionális bibliaértelmezéssel szemben olyan új szempontokat tárt fel, amelyek szükségessé teszik a hagyományos keresztény–zsidó viszony újraértelmezését. A hagyományos keresztény felfogás szerint Izraelt bűnei – és leginkább Jézus megfeszítése miatt – Isten véglegesen elvetette üdvtervéből, és helyére az egyházat állította.

Meggyőződésem, hogy a 21. század legbonyolultabb vallási-politikai és etnikai problémáit azok képesek megérteni, akik Jeruzsálemben, Izraelben – vagyis a legnagyobb tömegbefolyással rendelkező civilizációk találkozási és egyben ütközési pontján – első kézből szereznek tapasztalatokat, ismereteket.

Jézus Krisztus előrejelzése szerint e világkorszak befejező szakaszában az emberek magatartásának egyik mozgatóereje a gyűlölet lesz. Ennek következtében a kapcsolatok megromlanak, az emberek gyűlölni fogják egymást, családok, házasságok hullanak szét, nemzetek, államok fordulnak egymással szembe ellenségesen, a zsidókat és a tényleges keresztényeket pedig üldözni fogják.

A Pentagont és New York városát ért terrorista támadás számos súlyos kérdést vet fel. Például azt, hogy vajon a világ jövőjét mennyire fogja meghatározni bizonyos iszlám irányzatok fokozódó Nyugat-ellenessége? Lehetséges-e a judeo-keresztény kultúra és az iszlám közötti ősi ellenségeskedés fölszámolása a 21. században?

Az Új Szövetség Jézus Krisztus engesztelő áldozatának vérén alapul, amelynek a keresztény tanítás bűnt eltörlő erőt tulajdonít. A bűnbocsánatnak azonban objektív feltétele Jézus Krisztus halálból való feltámadása is. Ennek az eseménynek – amely bizonyítja, hogy az Atya elfogadta az engesztelést a bűnökért – a hirdetése az újszövetségi hit legalapvetőbb állítása.  A keresztény gondolkodásmódban gyakran háttérbe szorul a megváltás műve mellett Jézus főpapi szolgálata. Pedig a Szentlélek-keresztség a Názáreti mennyben zajló főpapi tevékenységének bizonyítéka.

A neokonzervativizmus növekvő népszerűségében jelentős szerepet játszik, hogy programjában előtérbe helyezte a család megmentését, megújítását, és ezt összhangba hozta gazdasági célkitűzései megvalósításával is. Annak ellenére, hogy a család intézményének krízisét ez ideig nem sikerült sehol sem felszámolni, az erkölcsi és emberi értékítéletre való képességüket megőrző tömegek körében élénk érdeklődést keltenek a házassággal és a családdal kapcsolatos kérdésekre adott pozitív válaszok, programok.

Az elmúlt időkben a keresztény démonológiával kapcsolatban több állásfoglalást is közzétettek egyházak. Legutóbb például a Vatikán fogalmazta meg a démonűzéssel kapcsolatos útmutatásait. A karizmatikus-pünkösdi jellegű közösségekben rendszeresen tanítanak a szellemi harcról, démonok kiűzéséről (exorcizmus). De mi a Szentírás tanítása az Isten országa és a Sátán országa közötti konfliktusról, háborúról és a Rossz misztériumáról?

A különböző protestáns irányzatok által képviselt hit és keresztény értékek számára egyértelmű kihívást jelent az a tény, hogy a Vatikán a világ Istenhez való megtérítésében kulcsfontosságú szerepet tulajdonít a fátimai Madonna-jelenéseknek és -kijelentéseknek. Ez év május 13-án II. János Pál pápa több százezer katolikus hívő jelenlétében boldoggá avatta a két gyermekkorban elhunyt úgynevezett fátimai látnokot, a Francesco Martos és Jacinta Martos testvérpárt, akik 1917-ben a ma 93 éves Lucia Santos unokatestvérükkel együtt üzenetet kaptak a Madonnától. A katolikus egyházfő legutóbbi fátimai látogatásakor Angelo Sodano bíboros-államtitkár bejelentette, hogy a Vatikán rövid időn belül nyilvánosságra hozza az úgynevezett fátimai Szűzanya harmadik titkát. Josef Ratzinger bíboros, a Vatikán Hittani Kongregációjának prefektusa bemutatta a dokumentumot a sajtónak, és a közzétett hivatalos szöveghez kommentárt is fűzött.

A kilencvenes évek elejétől a modern pünkösdi-karizmatikus mozgalomban a hit és az érzelem közötti összefüggés újra reflektorfénybe került. A karizmatikus öröm friss megtapasztalása következtében világméretekben gyakran egész tömegekre kiterjedő, hosszas nevetés jellemezte a pünkösdi-karizmatikus összejöveteleket; emiatt egyesek "nevető ébredésnek" nevezték a jelenséget, míg mások szerint a "Szent Lélek (Szellem) öröme" áradt rá a hívőkre, amit a nevetés mellett más érzelmi-fizikai megnyilvánulások is kísértek (mint például: földreesés, tánc, sírás, örömkiáltások, ugrálás, futás stb.). Az erőteljes örömtől telített istentiszteleteken történt szokatlan események főleg Észak-Amerikában kaptak nagy publicitást a vallási és világi médiában egyaránt. Az "öröm-ébredés" képviselői szerint a Szent Lélek (Szellem) szokatlan működésének célja az, hogy a hívőket felfrissítse, érzelmi, fizikai gyógyulásban részesítse, és az Isten személye iránti, úgynevezett "első szeretetre" visszavezesse. Nézetük szerint ugyanis a nyolcvanas években a pünkösdi-karizmatikus mozgalom is kiszáradt, istentiszteleteik merevvé, komolykodóvá váltak, és a formalizmus, dogmatizmus irányába elmozduló mozgalomban a tanítások háttérbe szorították az Istennel való közvetlen és személyes megtapasztalásokat, élményeket.