Orbán sokat tanult, de nem eleget
Orbán sokat tanult, de nem eleget
2005. 08. 09.
– Van értelme a nemzetre történt rárontásokat mérni? – Ha a történelem pártpolitikai küzdelmek színterévé válik, annak az a veszélye, hogy nem
a történészek, még csak nem is a közvélemény alakítja ki a képét, ítéletét a történelemről, hanem az aktuálpolitika részévé válik; ami a dolog jellegéből adódóan akár naponta változhat. – Mégis, vegyük komolyan Orbánt! Elsőként Kun Bélát említette a nemzetre rárontók sorában.– Magyarország az első világháború végén az Osztrák–Magyar Monarchia részeként a vesztes hatalmak oldalára került. Ezért árat kellett fizetnünk. Nem Kun Béla áldozta fel az elcsatolt területeket. – De az is igaz, hogy erőszakkal került hatalomra.– Nevezhetjük Kun Béláék hatalomra kerülését puccs-szerűnek, de ha objektíven nézzük, nem volt más szervezett erő, mint a két munkáspárt, ami képes lett volna a hatalom gyakorlására. Károlyi kelletlenül ugyan, de tudomásul vette a dolgok ilyen alakulását, és emigrációba vonult.