Budapesten ma körülbelül ötven-száz ember él a föld alatt húzódó sötét, nedves csatornarendszerben. New Yorkban ez a szám eléri az ötezret.

„Tudom magamról, hogy egy vagyok a sok közül, hogy a miniszterelnöki hatalmam minden tekintetben- időben is, befolyásban is - véges. Orbán úr a végtelent látja, és abban gondolkodik. Ő a nemzet »kiválasztottja«, én a köztársaság megválasztottja vagyok. Ő küldetést érez a munkájához, én meg késztetést."

„Tudom magamról, hogy egy vagyok a sok közül, hogy a miniszterelnöki hatalmam minden tekintetben- időben is, befolyásban is - véges. Orbán úr a végtelent látja, és abban gondolkodik. Ő a nemzet »kiválasztottja«, én a köztársaság megválasztottja vagyok. Ő küldetést érez a munkájához, én meg késztetést."

Ismerősömmel az Uzsoki Kórház felé tartottunk. Kristóf az úton többször is azt mondta: „Szia, nagyi!” Megkérdeztem tőle: „Kihez beszélsz?”  „A nagyimat köszöntöm” – és a mellettünk lévő óriásplakátra mutatott. „Hülyéskedsz?” „Nem, ő a nagymamám.” Másnap meglátogattuk. A budai parkban lévő lakásában habos süteménnyel, ezüstősz hajjal és huncut nevetéssel fogadott minket.Mit tetszett dolgozni?– Hogy is mondjam, rendkívül szép életet éltünk a drága férjemmel, helyes ember volt, mindent meg tudott csinálni. Jól keresett, így nem kellett dolgoznom, a gyermekeimet neveltem. Nagyszerű anyák, apák lettek belőlük, tőlük már csak az unokáimat szeretem jobban, jóravalóak, strammok, tisztelettudóak, és nagyon-nagyon szeretik a nagyijukat. Férjem halála óta az az életem értelme és programja, hogy felkelek, elmegyek a templomba, hazajövök, megfőzök többfajtát is, hogy legyen nekik. Az egyik unokám a sport miatt sokszor elhatározza, hogy három napig csak ezt vagy azt eszik: rizst májjal, rizst gombával, harmadszor rizst csirkével. Ilyenkor kimegyek a piacra, és megveszem a legszebb és legfrissebb árut, és megcsinálom neki. Délután meg legtöbbször a barátnőimmel vagyok, és néha a Fideszben. 

Ismerősömmel az Uzsoki Kórház felé tartottunk. Kristóf az úton többször is azt mondta: „Szia, nagyi!” Megkérdeztem tőle: „Kihez beszélsz?”  „A nagyimat köszöntöm” – és a mellettünk lévő óriásplakátra mutatott. „Hülyéskedsz?” „Nem, ő a nagymamám.” Másnap meglátogattuk. A budai parkban lévő lakásában habos süteménnyel, ezüstősz hajjal és huncut nevetéssel fogadott minket.Mit tetszett dolgozni?– Hogy is mondjam, rendkívül szép életet éltünk a drága férjemmel, helyes ember volt, mindent meg tudott csinálni. Jól keresett, így nem kellett dolgoznom, a gyermekeimet neveltem. Nagyszerű anyák, apák lettek belőlük, tőlük már csak az unokáimat szeretem jobban, jóravalóak, strammok, tisztelettudóak, és nagyon-nagyon szeretik a nagyijukat. Férjem halála óta az az életem értelme és programja, hogy felkelek, elmegyek a templomba, hazajövök, megfőzök többfajtát is, hogy legyen nekik. Az egyik unokám a sport miatt sokszor elhatározza, hogy három napig csak ezt vagy azt eszik: rizst májjal, rizst gombával, harmadszor rizst csirkével. Ilyenkor kimegyek a piacra, és megveszem a legszebb és legfrissebb árut, és megcsinálom neki. Délután meg legtöbbször a barátnőimmel vagyok, és néha a Fideszben. 

A fotóimat mindenfelé a világban elegáns kiállítótermek falaira akasztják, az elit s a vájtszeműek nézik, és sajnos nem jut el azokhoz a megalázott, kisemmizett százezrekhez vagy milliókhoz, akikről a sorozataim szólnak. És azokhoz sem, akik az ő életükön változtatni tudnának – mondja a fotós egy budai galériakávézóban. Úgy véli, hogy a magyar napilapok szerint az olvasók igénytelenek, csak a bulvárt szeretik, ezért nem adnak le jó képeket – de ez nem így van. Az olvasók azt fogyasztják, amit eléjük raknak. 

A fotóimat mindenfelé a világban elegáns kiállítótermek falaira akasztják, az elit s a vájtszeműek nézik, és sajnos nem jut el azokhoz a megalázott, kisemmizett százezrekhez vagy milliókhoz, akikről a sorozataim szólnak. És azokhoz sem, akik az ő életükön változtatni tudnának – mondja a fotós egy budai galériakávézóban. Úgy véli, hogy a magyar napilapok szerint az olvasók igénytelenek, csak a bulvárt szeretik, ezért nem adnak le jó képeket – de ez nem így van. Az olvasók azt fogyasztják, amit eléjük raknak. 

"Ott vagyok az utcán a hajléktalanoknál, az anya-gyerekotthonokban, sőt a katasztrófáknál is. Elég reális képem van az országban uralkodó állapotokról. Persze a saját véleményem vagy optimista, idealista hozzáállásom rózsaszín szűrőt tesz néha a szememre. De még ezt is jobbnak tartom, mint a túlzott pesszimista hozzáállás adta fekete szemüveget" – mondja az interjúalany. 

Tamás István üzletember, befektető, s a magyar kultúra nagyvonalú mecénása. Tízmilliárdos vagyonával a száz leggazdagabb magyar listáján a tizenhetedik volt. Mára vagyona nagy részét az oktatásba fektette. "És az sem baj, ha az odafektetett milliárdjaim soha nem térülnek meg, mert a pénznél van nagyobb érték is" – mondja az üzletember.

"Valamikor nagyon tiszta volt a szívem, szerintem ma már nem az. Kicsit hozzáromlottam a világhoz. De van igényem rá, hogy újra jó legyek" – mondja az interjúban Cipő. Tizenöt év, huszonöt album, több mint 1 millió eladott lemez. Stadionok, sportcsarnokok telnek meg koncertjeiken Pesten és vidéken. Három hete tartották ezerhétszázadik fellépésüket.

A szülők Soós Csaba és Mónika. A gyerekek: Dorottya 13 éves, Noémi 12, Laura 7, Hanna pedig, a legfiatalabb kislány hat hónapos. Az ő megszületéséről szól ez a történet.

Annak idején A tüske a köröm alatt cím? film készítőit Aradi Csaba esete ihlette, aki a nyolcvanas években kitiltotta a Hortobágyról a libázó elvtársakat. A fenyegetések ellenére megóvta a pusztát és annak gazdag élővilágát. A Hortobágyi Nemzeti Parknak a napokban nyugdíjba ment igazgatója tréfásan megjegyezte: feleségével jövőre ünneplik negyvenéves házassági évfordulójukat, de a Hortobággyal való találkozása megérte az aranylakodalmat is. 

A Párizsban élő történész nemrég leckét adott Orbán Viktornak. Válaszképp a jobboldal napilapja cikket közölt Fejtőről. 

2005. augusztus, Siófok, Ezüstpart. A víz nagyon finom. Estére a tömeg óriási, főleg fiatalok.  A főutakon végig lányok állnak. Két hónapon belül nyolcan haltak meg a városban. Közülük négyen stricik voltak, és hárman prostituáltak. Több szálloda így hirdeti magát: "Gyertek, fiatalok, ez a ti fővárosotok. Ez a szabadság városa!" 

Pénteken délután a Kaposvár melletti Kaposújlakról nyolc kis magánrepülőgép szállt föl, hogy Horvátország felé vegye az irányt. A húszfős baráti társaság a költői Barc-szigetén szerette volna tölteni a hétvégét. A katasztrófa Belgrádtól száznegyven kilométerre kezdődött.

Hajnali három óra. Az előre egyeztetett időpontban hívom Leventét a cellájába csempészett mobilján. Fölveszi. 

Ahogy betöltöttem a tizennyolcadik évemet, reggel fél nyolckor odajött az egyik nevelő: hagyjam el az intézet területét még a délelőtt folyamán, mert az állam eddig a pontig gondoskodott rólam. Összeszedtem a batyumat, kaptam egy kis pénzt, és becsuktam magam mögött az intézet kapuját. Nagy, erős tizennyolc éves srác voltam, és azt se tudtam, hol aludjak ezentúl, és minek születtem erre a rohadt világra.

A körülöttem lévő világban rendet tudok teremteni. Mostanában oda hívnak, ahol nagy a fejetlenség, és azt várják tőlem, hogy megoldjam. A Dunaferr és a Malév is, úgy gondolom, ezért talált meg. 

2005. május végén, az arizonai Phoenixben rendezték meg a világ fiatal tudósainak versenyét. Ezernégyszáznegyvennégyen mérték össze tehetségüket. Egy húszéves magyar fiatalembernek ötezer ember tapsolt állva – köztük Nobel-díjasok és számítástechnikai zsenik –, miután átvette az összes első díjat a "Leonar3Do" nev? találmányáért. A fiatalembert Rátai Dánielnek hívják.