– A zöld gombot, Mami, ez nem a Bartók Rádió!
Egyszer csak, mintegy álomból felserkenve jól öltözött ötvenes asszony kotorja elő retiküljéből a bűnös telekommunikációs eszközt szemlesütve, kiemeli, majd tanácstalanul mered a kezében szorongatott készülékre. – Fiatalember! – pihegi a segítségére siető úrnak szégyenkező rebegéssel egyre tetemesebbre duzzadó nézőközönsége előtt. – Hogy működik ez a vacak? A gyerekeim vették tudnillik nem is olyan régen. Még mindig okoz nekem meglepetéseket.
Egyre több szempár pásztázza a hölgyet.
– Semmi probléma, hölgyem – mondja megértő tónusban a segítségére siető fiatalember. – Látja? Zöld gomb. Így lehet felvenni. Ám hamarosan akcióba lendül a figyelem fókuszpontjába került asszony szemben ülő utastársa.
– Ne is törődjön vele, én is jó párszor megjártam ezzel a vacakkal. Nekem is a gyerekek vették, csak sokáig én sem tudtam ám neki sok hasznát venni. Mindig problémám volt a billentyűzárral. Kértem is a gyerekeket egyfolytában, hogy vegyék már ki belőle ezt
ezt az izét
Mert én nem tudok mit kezdeni vele. Ha meg ki volt véve – hajol szembeszomszédjához az alig másfél perce összebarátkozottak ingatag bizalmával –, összevissza nyomódtak a gombok a táskámban. De nekem sikerült kiküszöbölni ezt a problémát ! – húzta ki magát diadalittasan. Majd résnyire nyílt retiküljéből előrántotta vastag falú üvegpohárban lapuló mobiltelefonját.
2002. 10. 04. (VI/40)
