Pár napra rá éppen a Hermina útról kanyarodtam a Thököly útra, amikor megint Ferenc hívott. Nem tudtam meghallgatni, mert nincs se head-setem, se blue toothom, de van pénzem, amit bírság címén kifizethetek, ha vezetés közben, segédeszközök nélkül telefonálgatok.
Ferenc azonban nem adta fel. Ekkor már elhatároztam: ha törik, ha szakad, egyszer végighallgatom.
Úgy két napra rá a fogorvosi váró csendjét verte fel a mobilcsörgés. Diszkréten félrehúzódtam, miközben igyekeztem "nem-vagyok-én-manager" pillantást vágni. Ferenc, most megint nem tudunk beszélni – suttogtam a mikrofonba, mint valami konspirátor a társának.
Rá következő hétvégén kirándulni mentem többedmagammal. A verőfényes őszi idő egyre több embert csalt ki otthonából. Én is elindultam hát, nem is sejtve, hogy a tervezetten kívül még valaki jön velem. Ferenc volt az. Az egyik szerpentint tapostam épp, amikor ismét bejelentkezett.
Ekkor már tudtam: vagy ő, vagy én. Végig kell hallgatnom a mondandóját, különben az idők végezetéig nem szabadulok az üzenetétől. Készenlétben tartottam a telefonom. Éjjel-nappal mellette ültem. Igaz, hogy lefogytam, és szakállam nőtt, mint egy erdőkerülőnek, de úgy döntöttem, ezt az árat hajlandó vagyok a nyugalmamért megfizetni.
Ferenc azonban nem hívott. Hiába, ő is ember – gondoltam, és végre, néhány napi virrasztás után lefeküdtem aludni.
Abban a pillanatban megszólalt a mobil. Fáradtságom azonban nem engedett a szavakra koncentrálni.
Ekkor sorsdöntő lépésre szántam el magam: egy elhagyatott, faluszéli döglött kútba dobtam mobilomat, annyi éven át h? társamat. Bementem egy üzletbe, és új előfizetést vettem.
Még aznap este megszólalt Ferenc. Az idegességtől véletlenül kinyomtam a telefont, így az üzenet megint az éterbe veszett.
Egyébként durva kampányra számítok: a hírek szerint várható, hogy Viktor is felhív majd.
Ferenc üzenetéből egyébként csak annyit hallottam, hogy "a baloldal megújult". Néha felriadok álmomból erre a mondatra, és verejtékben úszó arcomat az éjjeliszekrényen fekvő kendővel megtörlöm.