Egy nap ismeretlen tűnt fel az álmos kisváros, Pfünnenbergstadtadidas
főutcáján. A rendezett, vidám, színes házakból álló település csendjét csak halk
sramlizene törte meg olykor-olykor. A falu főterén hagyományőrző csoport
mutatott be különféle nemzeti táncokat.
Az idegen jóvágású, magas férfi volt, közepesen dauerolt Bundesliga-frizurával
és vastag barkóval. Vadonatúj tiroli bőrnadrágján megcsillantak a nap sugarai,
ahogy leszállt paripájáról, és lassan elindult a kovács felé, aki egy Zimmer
Frei felirat alatt ücsörgött.
– Vigéc? – kérdezte félve a kovács.
– Hans vagyok, a rettenetes. De szólíthatsz Csonttörő Jürgennek is. Azért
jöttem, hogy bosszút álljak apám, Wolfgang Edelweiss gyilkosain, majd megigyak
három korsó sört.
– Gut. Besser. Gösser? – kérdezte a még mindig megszeppent mesterember.
– Honnan tudtad?
A kovács a közeli Bierstubére mutatott. A helyiség mellett idős bácsika ült egy
kis padon, és hulladékot szelektált, miközben sűrűn mondogatta: – Alles in
Ordnung.
Hans (vagy Jürgen) berúgta a söröző faajtaját, amely csikorogva engedett az
erőszaknak. Pontosan 9:00 volt, hősünk szerette a pontosságot, mint a hetente
esedékes Mercedes-lemosást. Bent vagy tucatnyian ültek az asztaloknál. Az
egyiknél Ungarische Puszta-katalógust lapozott egy jól szituált nyugdíjas
házaspár. Tőlük balra egy sötétebb bőrű, vidám szemű fickó kortyolgatta a
búzasört.
– Hé, amigo – szólította volna meg Hans (vagy Jürgen) az alakot, de eszébe
jutott, hogy ez nem mexikói, hanem török vendégmunkás, ő maga pedig egy szót se
tud törökül, leszámítva persze azt, hogy Galatasaray.
Mást keresett. Végre a harmadik asztalnál ismerőst fedezett fel. Odalépett.
– Franz – szólt hozzá az ismerőse.
– Ezt nem kellett volna mondanod.
Szörnyű jelenetek következtek. Válogatás nélkül vágták egymás fejéhez a
rosszabbnál rosszabb német vicceket. Végre a tömegből – amely fegyelmezetten
nézte a csatát – valaki nem bírta tovább, és a lámpába lőtt, mire hirtelen sötét
lett a helyiségben.
– UWE?
– Nem, csak rendes lámpánk volt.
– Mindent láttam – mesélte később a helybeli Serifführernek – a szelektív
hulladékgyűjtő bácsi. Az idegen messzi földről jött, a kiejtése alapján a
Ruhr-vidékről. Pontosan 9:00-kor lépett be a sörözőbe.
– És utána?
– Alles in Ordnung – felelte az idős ember.
Ahogy megérkezett, úgy egy álmos hajnalon Hans (vagy Jürgen) kilovagolt a
kisvárosból. Pfünnenbergstadtadidasban azonban még ma is dalokat zengenek az
idegenről, aki erőszakos, de „igen snájdig” ember volt.
2006. 10. 20. (X/42)
