hetilap

Nos, azt állítják, hogy minimálbérre vagyok bejelentve. Az új, multifunkciós
középkonzollal felszerelt BMW hetesemre esküszöm, hogy nincs így! Ha gondosabban
megnézik a számokat, láthatják, hogy a minimálbérnél éppen havi 1500 forinttal
keresek többet.

Talán csodálkoznak, hogyan tehettem szert ekkora gazdagságra ilyen fizetésből.
Hát az asszony is keres! Minimálbér fölött ő is, természetesen. De kérdem én,
gazdagság ez?! Egy nyamvadt húszszemélyes jacuzzit nem tudtam megvenni Rozál
kislányomnak! Látniuk kellett volna, hogy potyogtak a könnyei! Remegett az a
csöppnyi szája széle, hiába mondtam, hogy a szobácskájába nem fér be… Kénytelen
voltam egy északi-sarki túrával kárpótolni a kicsit. Hisz alig múlt tizenhét.

Apropó, utazás. Már ez is baj? A rokonok meghívására voltunk külföldön, ők
fizettek mindent! Ja, hogy milyen rokonaink élnek Botswanában? Távoliak.

Nézzék, takarékosan kell élni. Minap is mondtam a nejemnek: hagyd a csudába azt
a háromkilósat, vegyed inkább az egykilósat! Az is bélszín, nem? És már is
spóroltunk is egy vödörnyi pénzt!

Mert magunkra mi nemigen költünk. Amióta a Luis Vutton táskáért alig
másfélmilliót fizettem ki – mert azért az asszony ne járjon rongyokban! –
visszafogtuk magunkat. Bevallom én, ahogy van, nem úgy megy az üzlet, mint
régen. Azt kérdezik, hova tűnik el a cégem bevétele? De kérem, ezt a
feltételezést! Hiteles off-shore cégeken utaztatom a pénzt a Kajmán-szigetekig
meg vissza. Last minute, azért éri meg.

Én nem a fizetésemért csinálom, hanem a pénzért.

Most az fáj, hogy itt ez a medence? Ez különös történet. Az egyik éjjel szörnyű
zaj volt, alig tudtunk aludni, kikapcsolódásképp arrébb is toltam a cégapport
részét képező milói Vénuszt (az áfát már visszakaptam, köszönöm a hivatal
gyorsaságát). Reggel, ahogy körülnéztünk, ott állt ez a medence. Kérdezem a
feleségem: szívem, ezt te csináltad? Nem, mondja ő. Én sem emlékeztem, hogy
rendeltem volna ilyet a csomagküldőben… na mindegy. Ha már itt van, úsztunk
benne egy kört. Mégsem dobhatjuk ki, ugye? Csak tudnám, miért lett ilyen nagy:
nekem elég lett volna, ha csak 200 méter hosszú és 50 méter széles, de hát
mindegy, a telken még mindig van elég hely.

Hogy az a két Bentley Intercontinental a garázsban honnan van? A dédpapámtól.
Nagy gyűjtő volt, élt-halt a kacatokért, mielőtt megkérdezik, tőle van a XIV.
Lajos korabeli bútorkészletünk java is, a plazmatévés titániumos
házimozirendszert pedig lomtalanításkor találtam.

Ha megnézik a számlámat, látják majd, hogy a rajta lévő mintegy 645 millió
forint bagatell öszszeg, és mint már mondtam, fáradságos, mondhatni sziszifuszi
munkával szedtem össze, hogy eltengessük mindennapjainkat a családdal, és hogy
legyen pénz ivadékaim taníttatására. Tehetséges vállalkozó vagyok, adok-veszek,
sok mindenhez értek. Már az óvodában a pénztárszámla volt a jelem. Azóta sokat
gyarapodtam, de még most is, egy-egy hosszú nap végén jólesik felszállni a
helikopterre, és csak úgy suhanni a város felett.

De javaslom, menjünk át a másik szobába, mert itt jön a kisebbik gyermekem, a
Janika, egy eredeti Tizianó-ra fog Hupikék törpikéket rajzolni.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek