Először is a két férfi nem bőrfejű, csupán úszósapkát öltöttek az esetlegesen
a fák lombjairól lehulló kullancsok ellen. Másrészt ők a helyi Ártatlanság
Vélelme Alapítvány aktivistái, akik most is csupán a Hogyan termesszünk kék
ibolyát című kiadványukat propagálták a helyszínen. Ekkor toppant eléjük
mindenre elszántan a vádlott, telefonálást színlelve, ám korántsem magyarul,
hiszen azzal mi gondja is lett volna bárkinek, hanem delavár nyelven szidalmazva
őket üzbég akcentussal. Mivel a sértettek ezt továbbra is békésen, mosolyogva
tűrték, a hölgy tettlegességre vetemedve arcával többször is tenyéren csapta
őket, kiknek tenyerük ezt követően nyolc napon túl viszketett.
A további történéseket sértettek vallomásából idézem: „De mi nem haragudtunk meg
rá, inkább aggódtunk érte. Mondtam is a barátomnak, ni mán, Karel, hát nincs
rajta sapka! Még a végén megfázik nekem. A hölgynek láthatóan jólesett ez a
törődés, mert hálából önként átadta karóráját, meg a pénztárcáját. De aztán
mégis folytatta a kötözködést. Először dzsiu-dzsicu fogással átdobta magát saját
vállain, majd megfogta két sarkát, és kirántotta maga alól. Sajnos, amikor
elesett, megsebesült több helyen, s a kiserkenő vérét szétkente magán. Aztán
megkérdezte, nincs-e nálunk véletlenül alkoholos filctoll. Óriási szerencse,
hogy éppen volt! Gyanútlanul odaadtuk neki, mire megszaggatott pólójának
hátuljára írni kezdett saját nemzetét becsmérlő mondatokat, de úgy ám, hogy
közben a pólót magán viselte! Aztán cipőit hozzánk vágta, és futásnak eredt. Mi
csupán azért szaladtunk utána, hogy bekötözzük sérüléseit, sebeire bort öntve,
és hogy kedves szavakkal megnyugtassuk.”
Nos, tisztelt bíróság, ez a színtiszta igazság, amit egybehangzóan igazolnak a
helyszínen kihallgatott szemtanú kandeláber, valamint a kerítésdrótok, sőt az
éppen a közelben portyázó Timur és csapata.
2007. 05. 25. (XI/21)
