hetilap

Bárhová nézünk, sorozatokba ütközünk: egy-egy utolsó epizódra óriási az érdeklődés, lassan a filmeket meghaladó összegekből készül egy-egy nagyobb szabású rész, az emberek pedig egyre több időt töltenek kitalált életeket nézve, és másnap erről beszélgetve a munkahelyeken. Irtózatos a sorozatgyártók éhsége: megfilmesíthetetlennek tűnő, klasszikus science fiction regényekre kötnek szerződést (Isaac Asimov: Alapítvány), rég befejezett történetet vesznek elő (Gyűrűk Ura), illetve a legkülönbözőbb országokban néznek forgatókönyvek után (Izrael, Dánia, Szlovákia).

Újfajta sorozatok, újfajta nézők

A sorozatok történetében több mérföldkőnél megállhatnánk, azonban érdemes kiemelni két, nem túl régi alkotást, amely örökre megváltoztatta a módot, ahogy az emberek a tévésorozatokra gondolnak. Az első a 2004-től futó Lost – Eltűntek volt. A hat évadot, összesen 121 epizódot megélő sorozat bebizonyította, hogy az új sorozatok ereje a hosszban és a drámai építkezésben rejlik. Egy átlagos, 90 perces mozifilmben sokkal kevesebb idő jut a karakterek kibontására, árnyalására, egymáshoz való viszonyuk alakítására. A csattanó, a meglepetés is kevesebb. De azzal, hogy 40–50 percre bontunk szét egy történetet, a sztori rétestésztaként nyújtható. A Lost páratlan sikerét éppen az élettartama bizonyította: a készítők kénytelenek voltak mindig valami újat kitalálni, és úgy csavarták a történetet, hogy végig fenntartották a rejtély érzetét (ezt a bravúrt, a különleges hangulat kialakítását sorozatban először a Twin Peaks című thriller érte el). A Lost befejező epizódja, az a bizonyos utolsó néhány perc arra is példa, hogy vannak történetek, amelyeket nem lehet jól befejezni, mert az írók belebonyolódnak a cselekménybe – miközben már 121 órája kötötték le a nézőket...

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek