A vizsgált kontrollcsoportban nyolc híres gyermeket, illetve fiatalt vizsgáltak meg, akiknek a nevét nem hozták nyilvánosságra. A nyolcból egy képzőművész, akinek a művei elit galériákban lógnak szerte a világon; egy matekzseni, aki egy új tudományágat fejlesztett ki a matematikában, és tizenhárom évesen már szaklapokban publikált; a többiek pedig zenei területen kiemelkedőek. Mindegyikük adott már koncertet vagy a Lincoln Centerben, vagy a Carnegie Hallban még tízéves koruk előtt. Két olyan zseni is volt a csoportban, akik nem egy, hanem két területen is zseniálisak: az egyik zenél, és jelentős eredményeket ért el a molekuláris gasztronómia területén (ez az a tudomány, amely többek között azt is vizsgálja, hogy mitől sűrűsödik be a majonéz); egy másik pedig a képzőművészet és a zene területén.
Mindannyian igen korán tanújelét adták különleges képességeiknek, a gasztronómus például már háromévesen programozott, az egyik gyermek három hónaposan már beszélt, és többen már kétéves koruk előtt tudtak olvasni.
Érdekes felfedezés volt, hogy mindegyik gyereknek átlagon felüli a rövid távú emlékezete, amely arra szolgál, hogy az ember meg tud jegyezni egy telefonszámot, ami egy darabig aktív, azaz feldolgozásra alkalmas állapotban van az ember elméjében. Az átlagember agya csak kis mennyiségű információt, a zsenik viszont nagy mennyiségű és bonyolult információt voltak képesek hosszú ideig aktív állapotban tartani. Az e képességeket mérő teszteken az összes vizsgált gyermek 99 vagy 99,9 százalékos eredményt ért el.
Az intelligenciateszteken újabb meglepetés született, megdőlt ugyanis a tévhit, hogy a zseniknek mindig átlagon felüli az intelligenciája. Az IQ-teszteken néhány csodagyerek nem érte el azt a szintet, ami tőle elvárható lett volna, az egyiknél pedig „mindössze” 108-as volt az intelligenciahányados, ami az átlagos eredmény felső tartományába esik.
1944 óta, amikor is Hans Asperger osztrák gyermekgyógyász leírta a róla elnevezett Asperger-szindrómát, nem végeztek túl sok vizsgálatot a zsenialitás és az autizmus közötti összefüggésekről. Az idén elvégzett tanulmány viszont több jelentős párhuzamot is feltárt, illetve megerősítette egy 2007-ben elvégzett vizsgálat eredményeit, amely már utalt arra, hogy a zsenik egy része annyiban nagyon hasonlít az autistákra, hogy igen erősen fogékonyak a részletekre, gyakran nehezen tudják a koncentrációjukat más területre átirányítani, és előfordul, hogy gyenge a szociális intelligenciájuk.
Az idén elvégzett felmérésben a gyerekek a részletek iránti fogékonyság vizsgálatánál az Asperger-szindrómás betegek értékeinél is jóval magasabb pontszámot értek el. Az autisták esetében hiányzó vagy gyenge szociális képesség viszont, amely miatt képtelenek beilleszkedni a társadalomba, a zseniknél egyáltalán nem vagy csak kismértékben volt problémás.
Újabb meglepetést jelentett a vizsgálatot végző tudósok számára, hogy minden gyereknek volt a közeli (első- vagy másodfokú) rokonságában autista – miközben az átlagembernél 1:88 az autizmus aránya a rokonságban. Úgy tűnik azonban, hogy a zseniket csak az autizmus pozitív oldala érinti, ők csak a „különleges képességeket” örökölték, a rendellenességeket nem.
A kísérlet segítséget nyújthat abban, hogy azonosítani lehessen azokat a tényezőket, amelyek az egyik csoportnál zsenialitást, a másiknál pedig mentális rendellenességet okoznak, és megerősíti az autizmus kialakulásáról szóló elméletet. E szerint az autisták agyának bizonyos részei túlzott mértékben összekapcsolódnak, fokozva a memória és a koncentráció működését, és kevesebb a kapcsolat a távolabbi részekhez, ami csökkenti a „rendszer” túlterhelésének veszélyét. Az ilyen agyiáramkör-felépítés a memória kiemelkedő működését, viszont túlzott rettegést és érzelmi működést eredményez. Az első dolog pozitív, ám az utóbbiak már rendellenességet okoznak. Annak azonosítása viszont még a jövő zenéje, hogy a zsenik esetében mi küszöböli ki a negatív hatásokat, amelyek az autistákat képtelenné teszik a beilleszkedésre.
2012. 07. 20. (XVI/29)
