„Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, hogy eltöltsem e csevegő időt – úgy döntöttem, hogy gazember leszek… Cselt szőttem és veszélyes logikát…” (Vas István fordítása) – szólal meg William Shakespeare tollából Gloucester grófja, aki a drámában még saját bátyja és unokaöccsei meggyilkolásától sem riad vissza, hogy megkaparintsa az angol koronát.
Ha Shakespeare talán – jó drámaíróhoz illően – kissé ki is színezte a történetet, annyi valóságalapja azért van, hogy Richárd tényleg alattomos cselszövések révén került trónra. Bátyja, IV. Edward halála után annak fia, az akkor még gyermekkorú V. Edward lett a trónörökös. A Ludlow-ból hazatérő ifjú herceget nagybátyja, Richárd fogadta Londonban, s megfogva kezét, a Towerbe kísérte, és ott „szállásolta el”; Edwardot pedig nem sokkal később öccse is követte a fogságban. Richárd eközben feleségül vette a fiúk anyját, az elhunyt király özvegyét, Elizabeth Woodville-t, ilyen módon téve érvénytelenné V. Edwardnak trónöröklési jogát. Ezek után Richárd mint legközelebbi hozzátartozó ült Anglia trónjára 1483. június 23-án. Nem sokáig élvezhette azonban a hatalom mámoros ízét, 1485. augusztus 22-én ugyanis a Bosworth-mezei csatában Tudor Henrik (Anglia következő királya, VII. Henrik néven) katonái halálos sebet ejtettek rajta. A holttest eltemetése külön gondot okozott, Henrik ugyanis nem akarta, hogy valaki később előálljon, hogy ő III. Richárd. A holttestet ezért lovon Leicesterbe vitték, és meztelenül mutogatták.
Bár a csontokat vizsgáló szakértők szkeptikusan láttak munkához, az eredmények tovább erősítették a korábbi feltételezést. Az egyik legfőbb bizonyíték, hogy a csontváz tulajdonosa erőszakos halállal veszítette életét: a koponyán egy jókora ütésnyom található; a gerincoszlopban pedig egy nyílvessző hegyét találták meg. Ez megfelel a bosworthi csata leírásának, ahol a beszámolók szerint Richárdot lerángatták a lóról, majd egy hatalmas fejre mért ütéssel ölték meg.
2012. 09. 28. (XVI/39)
