A keresőóriás csak lapzártánk után mutatja be a Nexus 4 nevű okostelefonját, az LG által gyártott készülék jellemzői egy véletlen folytán azonban már napokkal ezelőtt ismertté váltak: a Carphone Warehouse nevű brit technikai áruházlánc feltette a készülék ismertetését a honlapjára. Az előrendelést szolgáló hirdetést pár órával később levették, a Carphone Warehouse pedig elnézést kért, addigra azonban a lényeges adatok már napvilágra jöttek. Ezekből kiderül, hogy a Google Nexus 4 képernyőjének mérete mintegy tíz centiméter, körülbelül akkora mint a Samsung Galaxy S3, a pixelsűrűség viszont nagyobb, ami a nagyobb felbontású filmeket teszi élvezetesebbé.
A készülék egy Snapdragon nevű négymagos processzort is kapott – így garantált a gyorsaság –, illetve egy nyolc megapixeles kamerát, amellyel 360 fokos panorámafotókat is lehet majd készíteni.
Visszatérni készül az iPhone által dominált piacra a pár évvel ezelőtti nagy kedvenc, a Blackberry. A készüléket gyártó kanadai cég, a RIM számára a tét az életben maradás. Az elmúlt évek ugyanis nem kedveztek a készülékeiknek: az iPhone és az Androidot használó okostelefonok fokozatosan szorították ki a piacról a saját operációs rendszert használó Blackberryt. A saját operációs rendszer – hasonlóan a Nokiához – a RIM számára is szinte átugorhatatlan akadálynak bizonyult. Az iOS és az Android által dominált piacon a cég saját operációs rendszert használó táblagépet dobott piacra Blackberry Playbook néven. Nem sokkal később a trendeket felismerve készítettek egy frissítést, amely az Android alkalmazások futtatását is lehetővé tette a táblagépen, az eladásokat tekintve azonban a (mellesleg kiváló) készülék elmaradt az iPad vagy a Samsung Galaxy mögött.