2011-ben hunyt el a krionika tudományának és gyakorlatának megalkotója Robert Ettinger, aki a hibernálás ötletét egy sci-fi főhős történetéből merítette. Az 1931-ben megjelent (Neil R. Jones által írt) történet szerint a Föld utolsó élő lakosa, Jameson professzor halálakor lefagyasztja magát, s egy űrkapszulában kering a kietlen Föld körül, míg egy kiborg expedíció rá nem talál, s fel nem éleszti halottaiból. Ettinger a könyvet olvasva úgy érezte, hogy az író elvétette a saját ötletének lényegét, ugyanis, ha „a halhatatlanság elérhető a fejlettebb földönkívüliek segítségével, akkor miért nem fagyasztunk le mindenkit, hogy megvárják a megfelelő segítséget, ami a jövőben érkezhet számukra?”
Ettinger a hatvanas években publikálta The Prospect of Immortality (A halhatatlanság távlatai) című írását, mely Amerika-szerte ismertté tette a krionika alapgondolatát. Az első pácienst 1962-ben tették hidegre a michigani Krionika Intézetben. Azóta mintegy 200 ember költözött a nitrogénekkel teli tartályokba, ahol fejjel lefelé pihennek, hogy egy esetleges szivárgás esetén a fej ne legyen kitéve az olvadás veszélyének. Az intézet további 2000 előfizetővel rendelkezik, akik évi 120 dollárral foglalózzák maguk számára a krionikai kezelést, ami a halál beálltakor további 30 ezer dollár költséggel jár (ez körülbelül 8 millió forintnak felel meg).
Az eljárás célja a test szöveteinek minél hatékonyabb megőrzése az utókor tudósai számára, akiknek majd hatalmában állhat a páciensek életre keltése. Hogy a fagyasztás során ne történjen sejtkárosodás, az előkészítés során minden folyadékot el kell távolítani a halott testéből, hogy az kikristályosodva ne tudja kilyukasztani a sejt-falakat, károsítani a belső szerveket. Ennek érdekében a pácienst 16 féle fagyálló folyadékkal kezelik, miután a lehető legtöbb testfolyadékot – beleértve a vért – eltávolították a szervezetből.
2015. 02. 06. (XIX/6)
