hetilap

Az emberi társadalmakat ősidők óta foglalkoztatja, hogy hogyan viszonyuljanak sérült embertársainkhoz. Ez már az ókori görög kultúrában is így volt. Az azóta eltelt évezredek során ez a kérdés egy sor másikkal bővült. Mi legyen azokkal, akik valamilyen okból kilógnak a sorból? Lehet-e állami eszközökkel jobbá, erősebbé, egészségesebbé tenni az embereket? Kell-e az adófizetők pénzéből áldozni azokra, akik „mások”? Felelős-e az egyén az örökletes betegségekért? Hibás-e valaki azért, hogy a gyermeke sérülten születik, és így nő fel?
A fenti kérdésekre a nyugati társadalmak a 19. századtól kezdve egyre riasztóbb válaszokat adtak. Ennek a folyamatnak csak a végállomása volt a náci eugenika, azaz a „fajnemesítés” politikája, ami együtt járt a fogyatékos német emberek tömeges legyilkolásával – ők voltak az első embercsoport, akikkel a nácik tömegesen végeztek; a folyamat egyenesen vezetett az európai zsidóság kiirtásának előszobájába.
A nácik „fajnemesítési” programja nem volt előzmények nélküli – az eugenika története Hitler hatalomra kerülésekor már több évtizedre nyúlt vissza.  Bár a 18. században az Egyesült Államok alapító atyáinak köszönhetően teret nyert az a gondolat, hogy minden ember egyenlőnek született, minden ember egyenlően értékes, jó száz évvel később döntő fordulatot hozott a sérült és fogyatékkal élő embertársainkról (valamint a rasszokról) szóló gondolkodásba, hogy Charles Darwin fajokról szóló elméletét egyes követői elkezdték nem csupán az állatvilágra, de az emberi társadalmakra is alkalmazni. A 20. század elejére polgárjogot nyert szociáldarwinista elmélet szerint egy-egy emberi csoport (nemzet, rassz) ugyanúgy fejlődhet és erősödhet, ha megszabadul gyenge és sérült egyedeitől, ahogy a darwinista elmélet szerint az állatvilág életét is a fajok szakadatlan küzdelme és evolúciója határozza meg.

Darwin és Galton

Az eugenika gyökerei az ókorból erednek: a spártaiak kitették a Taigetosz szikla ormára a láthatóan sérült gyerme­-keket; ez általában polgárjoguk elvesztését jelentette, mert azután a szülők vagy gyermektelen családok hazavitték és felnevelték a kitett gyerekeket, ritka volt az, ami a legtöbb ember fejében él, hogy ledobták onnan a csecsemőket.
A modern „fajnemesítés” úttörőjének Charles Darwin unokatestvérét, a statisztikusként, antropológusként, földrajztudósként, meteorológusként, szociológusként és filozófusként is ismert Sir Francis Galtont tekinthetjük, akit Darwin A fajok eredete című, 1859-es műve fordított a természettől a társadalom tanulmányozása felé. Galton, aki először végzett ikervizsgálatokat, és először tett kísérletet az emberi intelligencia mérésére, Darwin elméletét továbbgondolva arra a következtetésre jutott, hogy eugenikai eszközökkel növelni lehetne az emberi faj értelmi képességeit. Ehhez elmélete szerint az embereket is úgy kellene „tenyészteni”, mint az állatokat, vagyis el kellene érni az emberek „szelektív szaporodását” – tehát azt, hogy az egészséges emberek szaporodjanak, a sérültek, fogyatékkal élők és gyengék pedig ne. Galton arra hívta fel kortársai figyelmét, hogy egy-egy nemzet akkor lesz erős, ha egyedei is kiválóak. „Tettekre születtünk, és nem a sült galamb várására, mint az alamizsnáért könyörgő életerős mihasznák” – ez a tőle származó idézet már érzékelteti Galton megvetését azok iránt, akik az ő értékítélete szerint nem hasznos tagjai a társadalomnak.
Galton nyomán eugenikai társaságok alakultak világszerte, tudományos viták kezdődtek, melyek nyomán több országban arra kötelezték a mentálisan sérült személyeket, hogy sterilizáltassák magukat. „Önkéntes” sterilizálási programok indultak több skandináv országban, sterilizációs törvények születtek az Egyesült Államok több tucatnyi államában; a húszas évekre a Szovjetunióban is létrejött az eugenikai társaság.  
Összességében az eugenika a 20. század első évtizedeiben világszerte népszerű és elfogadott tudományágnak számított. Ebben a légkörben is akadtak azonban bátor emberek, akik szembeszálltak a „fajnemesítés” korszellemével. Közéjük tartozott G. K. Chesterton brit drámaíró-filozófus-teológus, aki 1922-ben éles támadást intézett a „fajnemesítési” törekvések ellen, gonosz dolognak titulálva az eugenikát: „Ha Isten ments úgy adódna, hogy eugenikusnak kellene lennem, akkor semmi esetre sem pocsékolnám az időmet a gyengeelméjűek elkülönítésére. Akiket zár alá helyeznék, azok éppen a mások sorsába erőszakosan beavatkozó eugenikusok lennének” – mondta.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek