Föld forgása megáll. A testeket továbbrepítő lendülettől minden tárgy, objektum és élőlény hangsebességnél gyorsabban száguld tovább, olyan erővel, hogy egészen a sztratoszféráig jutnak, mielőtt visszazuhannak a felszínre. A metropoliszok látszólag masszív épülettömbjei is egy tizedmásodperc alatt szilánkosra repednek, úgy porladva szét, mintha atomtámadás érte volna a város közepét. Az óceánok víztömege a váratlan lökéshullámtól kiszabadul a medréből, több kilométer magas extrém szökőárként pusztítva a szárazföld belsejében. A mélyben a drasztikus lassulástól a kéreglemezek feltorlódnak, fölrepedeznek, a magma pedig olyan intenzitással robban a felszínre, hogy órákon belül izzó lávafolyamok festik majd vörösre a korábbi kék bolygó összeroncsolódott felszínét.
Körülbelül ez történne akkor, ha a Föld óránkénti 1,67 kilométeres tengely körüli forgási sebességének minden energiája – ami hatvanmilliárdszorosa az USA éves áramfogyasztásának – egy szempillantás alatt a vele együtt mozgó testeknek adódna át. Ez a gondolatkísérlet, amit több csillagász, köztük Dr. Sten Odenwald, a NASA munkatársa is elvégzett, szerencsére csupán elméleti fikció, mivel semmi sem utal jelenleg arra, hogy a bolygónk minden előzmény nélkül, egy csettintésre veszítené el a forgási sebességét. A képzeletbeli globális kataklizma viszont jól érzékelteti, milyen monumentális erőhatások kapcsolódnak a Föld perdületéhez, és annak akár egy apró változása is elég lenne ahhoz, hogy radikálisan fölborítsa azt az érzékeny és precíz egyensúlyt, amihez az emberiség évezredek óta az óráját és a naptárát állítja. (A 24 órás napok valódi hosszáról bővebben lásd keretes írásunkat.)
Roger Bilham és Rebecca Bendick geofizikusok pontosan erre az összefüggésre mutattak rá, amikor összevetették a NASA forgási periódusra vonatkozó adatait a múlt században és az ezredforduló óta bekövetkezett földrengések gyakoriságával. „A múlt század földrengéseinek száma jól ismert, ahogyan az is, mikor álltak be változások a Föld forgásában” – érvelt Bilham a Live Science magazinnak, hogy miért megalapozott az a következtetés, hogy a két adatsorban lévő párhuzamosságok valós földtani jelenségre utalnak.
2017. 12.01. (XXI/48)
