Mivel az APEC múlt hét végi miniszteri értekezletén nem jutottak előbbre a
tervezett kereskedelmi liberalizációval, e témát törölték is a napirendről, így a
csúcstalálkozón az ázsiai térséget sújtó pénzügyi válság került előtérbe.
A Kuala Lumpur-i csúcsértekezlet előestéjén ennek megfelelően az Egyesült Államok
és Japán közösen bejelentette, hogy 10 milliárd dolláros gazdaságélénkítő
csomaggal járul hozzá az ázsiai válság leküzdéséhez. A Washingtonban, Tokióban és
a maláj fővárosban egyidejűleg közzétett program szerint az összeg fő célja a magánszféra
finanszírozásának felélesztése azokban az országokban, amelyek már belevágtak az
átfogó szerkezetátalakításokba. A pénzből az Egyesült Államok 5 milliárd dollárt
ad az alap másik felének öszszeállításán Japán, valamint a Világbank és az Ázsiai
Fejlesztési Bank osztozik. A Reuters szerint először jó eséllyel Indonézia és Thaiföld
részesülhet a segélyprogramból, amelyhez Washington és Tokió reményei szerint más
országok is csatlakoznak majd adományozóként. Obucsi Keizo és Bill Clinton közös közleménye
szerint "az egész nemzetközi közösségnek érdeke a gazdasági növekedés felélesztése
Ázsiában". A legfrissebb támogatásokat is beszámítva az ázsiai válságországok
a Nemzetközi Valutaalap mintegy 100 milliárd dollárt kitevő hitelajánlatán, valamint
a japán kormány 30 milliárd dolláros pénzügyi segítségén felül újabb 10 milliárd
dollárhoz juthatnak.
Az Egyesült Államok és Japán, a világ két vezető gazdasága első ízben lép fel közös
pénzügyi támogatással a régióban azóta, hogy 18 hónappal ezelőtt a thaiföldi pénzpiac
összeomlásával kirobbant az időközben más régiókat, illetve országokat is veszélybe
sodró gazdasági válság. Az APEC tanácskozásán elfogadott záróokmányban a résztvevők
ígéretet tettek arra, hogy öszszefognak a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében.
Bejelentették, hogy a 21 résztvevő eltökélte magát a tőkeáramlás megújítására,
a pénzügyi "fertőzések" feltartóztatására és a szociális védőháló megerősítésére.
A 21 ország vezetői javaslatukban nem tesznek említést konkrétan a forgótőkék mozgásának
ellenőrzéséről, a vendéglátó malajziai kormányfő, Mahathir Mohamad követeléséről.
A csúcs résztvevői megbízták a pénzügyi vezetőket, készítsenek elemzést a válságból
való kijutás módszereiről.