Az idén a Budapesti Részvényindex megdöntötte minden eddigi csúcspontját:
szeptember 21-én 3775 ponttal elérte történelmi mélypontját, ekkor mintegy 53 százalékkal
volt az év eleji szintje alatt, és közel 60 százalékkal elmaradt az április végén
felállított éves – és szintén történelmi – csúcspontjától. A nyárutó
azonban – ellentétben a tavaszi árfolyameséssel – korántsem csak a magyar tőzsdén
tépázta meg a befektetők idegeit. Az amerikai részvénypiac indexe, a Dow Jones 20 százalékot,
a frankfurti DAX 33 százalékot, a londoni FTSE 25 százalékot, a prágai tőzsdeindex
35 százalékot, a varsói pedig 40 százalékot veszített értékéből az említett
periódusban.
A nagymérték? árfolyamzuhanásokat azonban túláradó optimizmussal jellemezhető időszak
előzte meg: az amerikai gazdaságot alacsony kamatok, alacsony inflációs környezet, növekvő
vállalati profitok, és közel 7 éve tartó expanzió jellemezte, amelyek a részvényárfolyamok
dinamikus emelkedését eredményezték.
Ezt követően azonban alighogy elcsitult a tavaly októberben kirobbant távol-keleti zűrzavar,
Oroszország és Japán került az érdeklődés középpontjába: Moszkva a külföldi adósságaira
fizetési moratóriumot rendelt el, felfüggesztette a kincstárjegyek kereskedelmét,
illetve a bankóprés beindításával próbálta menteni a menthetőt. Japán pedig –
akitől mellesleg a kelet-ázsiai válság megoldását várták – mindeközben egyre
elmélyülőbb recesszióval találta magát szemben, melyet a gyenge lábakon álló
bankrendszer likviditáshiánya, és a sorra következő gazdaságösztönző csomagokba
vetett bizalom szertefoszlása csak tovább súlyosbított. A feltörekvő piacokkal
szemben megrendült befektetők pánikszer? eladásokba kezdtek, miután tisztán
kirajzolódott, hogy ezen esetben nem regionális válságok dúlnak, hanem egy globális
méretűvé nőtt pénzügyi válsággal állunk szemben, amelyre csak globális összefogással
születhet megoldás.
Ekkor már a globális válság hatásai az amerikai gazdaságban is érezhetővé váltak,
az ipari termelés visszaesett a gyenge exportkereslet és az alacsony belső fogyasztás
révén, valamint a külkereskedelmi mérleghiány is lényegesen túlszárnyalta az előzetes
várakozásokat. Felmerült, hogy az addig töretlenül bővülő gazdasági növekedés
megtorpanhat.
A FED, az amerikai központi pénzintézet, ekkor a gazdasági növekedés ösztönzése
érdekében csökkentette a kamatokat, 1998 szeptembere óta három alkalommal. Mindeközben
a nyugat-európai országokban is egy kamatcsökkentési hullám söpört végig, a január
elsején bevezetésre kerülő euró miatt a kamatszintek harmonizációja érdekében
sorozatban mérsékelték irányadó kamatlábaikat a csatlakozni kívánó jegybankok.
A kelet-európai régió tőzsdéi – hasonlóan hazánkéhoz – érzékenyen élték
meg a válságot, bár az árfolyamesések nem öltöttek akkora méreteket, mint a
Budapesti Értéktőzsdén. A magyar piacra jellemző nagyarányú külföldi tulajdon ezúttal
inkább a negatív hatásait éreztette, ugyanis a tőke kivonulása az árfolyamok
nagyobb mérték? esésében nyilvánult meg. Ráadásul a kielégítő likviditáson
keresztül könnyebben tudták pénzzé tenni vagyonukat a részvényesek, így sokkal inkább
a hazai – régióbeli öszszehasonlításban – nagyobb méret? befektetők likvidáltak,
mentve a még menthetőt.
Véleményünk szerint a külföldi nagy befektetési alapok – akik meghatározó
szereplői a magyar tőkepiacnak is – portfolió-átrendezéseinek kedvezményezettjei között
hazánk is szerepelni fog, ugyanis a régióban Magyarország rendkívül jó kilátásokkal
rendelkezik. A hitelminősítők által adott pozitív kilátások (legutóbb a Standard
and Poors sorolta kedvezőbb kategóriába hazánkat), valamint a divergáló országok közé
tartozás mindenképpen tovább bátorítják a külföldi tőkét. Nem tartjuk elképzelhetetlennek
azt sem, hogy túl azon, hogy egyéb (latin-amerikai, illetve ázsiai) fejlődő piacokról
ide kerülnek átcsoportosításra befektetések, a régión belül is hazánk nagyobb súlyt
képvisel majd. A részvények közül pedig vélhetően a nagy likviditással rendelkező,
kellőképp diverzifikált tulajdonosi struktúrával rendelkező, tőkeerős cégekre
esik majd a "nagyok" választása. Az 1999-es év várhatóan nyugodtabb lesz, mint az
éppen véget érő, azonban azok, akik részvényvásárlásra adják fejüket, nem
szabad, hogy túlzott optimizmust tanúsítsanak, hiszen mint tudjuk, a fák soha nem nőnek
az égig. A piacra való be-illetve kilépés időzítése rendkívül fontos, és persze
a megfelelő részvények kiválasztása sem elhanyagolható jelentőségű.
1998. 12. 31. (II/52)
