A képet csúfítja az a momentum, hogy az egykori kényszermunkások jelentős része
nem is zsidó vallású vagy származású, ugyanis főként lengyeleket, ukránokat,
oroszokat, cseheket hurcoltak el, és dolgoztattak német vállalatoknál éveken keresztül
ingyen vagy csekély fizetségért a második világháború idején. Németországi zsidó
vezetők a felmérésre reagálva elmondták, hogy szerintük nem az antiszemitizmus erősödéséről
van szó, hanem az eddig lappangó hangulat került felszínre, mivel az idő múlásával
a túlélők részéről csökken az erkölcsi nyomás. Döntő tény azonban az, hogy a német
családok nagy részét érinti a kényszermunka, és a zsidók vagyonának "magánosítása".
Számos német család részesült ugyanis elkobzott vagyontárgyakból, s bár az erről
szóló aktákat 80 évre titkosították, a lakosság tudatában ez mégis élő emlék.
A tárgyalások kimenetelére egyébként nincs befolyással a német közhangulat. A német
fél keménysége miatt egyre nagyobb nyomás kerül a német kormányra és több mint 50
cégre, hogy méltányosan rendezzék a körülbelül 2,3 millió ember ügyét. A háttérben
mára már sok fronton – jogi, morális és politikai szinten is – zajlik a nyomásgyakorlás.
A napokban amerikai napilapokban megjelentek olyan hirdetések, amelyek a rabszolgamunkát
igénybevevő nagy német cégeket rossz színben tüntetik fel – nyíltan utalva a múltjukra.
Emellett beindult a német cégek amerikai gazdasági bojkottjának és perek ezreinek
fenyegető rémképe, gyakran irreálisan magas, több millió dolláros kártérítést követelve
a német cégektől. Talán ennek a hatása is közrejátszott abban, hogy a múlt héten
némiképp közeledtek az álláspontok. Német részről emelték a felajánlott összeget:
a berlini kormány 3 milliárd márkával, míg a német cégek 5 milliárd márkával járulnak
hozzá a kárpótlási alaphoz. A kényszer- és rabszolgamunkára hurcoltakat képviselő
ügyvédek is jelentősen csökkentették igényüket 10-15 milliárd márkára a kezdeti
30 milliárdról, de szerintük a német ajánlatnak mindenképpen öt számjegyűnek kell
lennie. Mivel a kényszermunkára hurcoltak átlagéletkora 80 év, fontos, hogy a megállapodás
minél hamarabb megszülessen. Az AFM hírügynökség egy 73 éves ukrán zsidó asszonyról
írt, aki egyike annak a kétmillió túlélőnek, akik a kárpótlási tárgyalások mielőbbi
befejezését várják. Szüleit még 1941 októberében német katonák kivégezték,
mikor bevonultak Donyeckbe, de ő hamis iratainak köszönhetően megmenekült. 1943-ban
azonban a Gestapo letartóztatta, és Németországba munkatáborba deportálta. Ukránokkal,
lengyelekkel, franciákkal és csehekkel együtt dolgozott egy német huzalgyárban a
lengyel határ közelében, majd egy földalatti repülőgépgyárban alkatrészeket
esztergált olyan gépekhez, amelyekkel a németek szülőföldjét bombázták. Mivel
hamis papírjai ukrán nemzetiségűnek tüntették fel, a túlélésében az volt a
legfontosabb, hogy nehogy kiderüljön zsidósága, nehogy kiejtsen akár csak egyetlen
jiddis szót is. "Még álmomban sem volt szabad beszélnem" – mondja Ludmilla
Maximova-Voloshina.
Németország a mai napig törleszti a rossz emlék? elődök tetteinek árát. A világháború
óta eddig 60 milliárd márkát fizettek ki jóvátétel, nyugdíj és egyéb juttatás címén
holocaust-áldozatoknak. De ebben az összegben még nincsen benne a kelet-európai
kommunista országokban élő kényszermunkára hurcoltak kárpótlása, eddig ugyanis nem
volt jogi lehetőségük a kárpótlási igény érvényesítésére.
1999. 11. 27. (III/47)
