hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felkészültünk a Y2K-ra
Új vírusok szilveszterkor

1999. 12. 18.
Magyarországon továbbra is csekély az esélye annak, hogy jelentős zavar lépjen fel a 2000. évi dátumváltás miatt. A gazdaság minden szférájában kellő komolysággal kezelték az ügyet és jelentős invesztíciókat eszközöltek kivédésére. A stratégiai fontosságú cégek a teszteléseken is túl vannak, és megerősített ügyelettel várják majd az újév beköszöntét. Viszont tovább bonyolítja a millenniumi dátumváltással kapcsolatos helyzetet, hogy új vírusok várhatók, melyek december 31-én éjfélkor aktivizálódnak, és ha fel is készült valamely szervezet a 2000. év problémájára, ha nem ismerik fel őket, nagy galibát okozhatnak.

A legtöbb ágazat készen áll a december 31-én esedékes dátumváltásra. Ide
tartozik a bank- és pénzügyi szektor, a hírközlés a vezetékes és a mobil kommunikációs
cégekkel karöltve, a szárazföldi, vasúti és légi közlekedés, az energiaellátás,
a vízellátó és szennyvíztisztító rendszerek. Az APEH a napokban jelentette be felkészültségét.
A honvédelmi ágazat szinte minden területén befejeződött a felkészülés.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál (VPOP) a központi fejlesztés?
szoftverek és a bűnüldözési statisztikai rendszer módosítása már befejeződött,
a hardvereket azonban napjainkig csak 96-98 százalékban ellenőrizték. A Magyar Posta
felkészültségi szintje 99 százalékos. A vízellátó és szennyvíztisztító
rendszerek igen csekély mértékben támaszkodnak olyan technológiára, melyet veszélyeztet
a 2000. év évszámkezelési problémája, így azok felkészítése nem okozott különösebb
nehézséget.

Az állami juttatásokkal kapcsolatos rendszerek (nyugdíj, táppénz, szociális segélyek,
egészségbiztosítás) felkészülése a módosítási, illetve a befejező tesztelési fázisban
tart. Az egészségügyi intézményekben a felmérés megtörtént, a cserélendő vagy
javítandó eszközök köre ismert, a felkészültség azonban még nem éri el a szükséges
szintet. Mindazáltal a védelmi igazgatás felmérései szerint a fekvőbeteg ellátásban
érdemi problémák nem várhatók. A gyógyszerellátás tartalékszintje több hónapos,
az ellátásban zavar nem várható.

Az energiaszektorban is pozitív a kép. A Paksi Atomerőm? irányítástechnikai, védelmi
és informatikai rendszereit nem veszélyezteti a Y2K-probléma, nukleáris biztonsága
folyamatosan garantált. Az áramszolgáltatók (beleértve ebbe az országos teherelosztót
is) felkészítették kritikus rendszereiket, és erről közös nyilatkozatot fognak közzétenni.
Az orosz partner írásos garanciát adott a gázszolgáltatás zavartalan biztosításáról.
A magyar fél felkészült egy időleges kiesésre is. Kőolajszármazékokból az országnak
több hónapos készlete van, fennakadás az ellátásban nem várható.

Még ha sikerült is az egyes ágazatoknak a "millennium bug"-ra felkészülniük, újabb
veszély tűnt fel a láthatáron: olyan, elektronikus levelekkel terjedő vírusok
(internetférgek), melyek december 31-én éjfélkor "kelnek életre". Szilveszter környékén
legalább 100 új vírus jelenik majd meg a világon. A vírusírók valószínűleg nevet
akarnak majd szerezni maguknak a millennium kapcsán. A január elsején aktivizálódó vírust
minden bizonnyal Y2K-hibaként kezelik majd. Az elmúlt héten négy új vírust azonosítottak
a szakemberek. Egy ilyen vírus a MyPics névre hallgat. A vírus egy levélhez csatolt állományban
érkezik. A levél tárgymezője üres. Ha megnyitjuk az állományt, a vírus megfertőzi
a számítógépünket, és hozzálát önmaga szétküldéséhez, melyet úgy végez,
hogy az MS Outlook levelező adatbázisából szép csendben 50 címre elküldi magát.
Amint átvált a számítógépünk dátuma 2000-re, a vírus megformázza a merevlemezt,
és átírja a CMOS memóriát. Terjedését és hatását tekintve hasonlít az egyik
legismertebb, Melissa névre hallgató internetes féregre, melynek írója – David
Smith, 30 éves amerikai programozó – nemrégiben tett beismerő vallomást. A MyPics különleges
veszélyessége abban rejlik, hogy időzítése miatt több felhasználó a 2000. évvel
kapcsolatos problémára fog gyanakodni aktivizálódásakor. A vírusról és az ellene
tehető intézkedésekről a http://www.ihimulti.hu/antivir/virusnap.htm internet honlapon
juthatunk bővebb információhoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!