Fidzsi-szigeteki bennszülött harcosok. A helyi konfliktusok nem segítik a boldogságot
Fotó: Reuters
A múlt évben a világ 200 leggazdagabb emberének vagyona elérte az ezermilliárd
dollárt, miközben a világ legfejletlenebb 43 országában élő, közel hatszázmillió
ember jövedelme 146 milliárd dollár volt. A Földön 1,2 milliárd ember él napi 1
dollárból! Ugyanakkor 1994 óta folyamatosan csökkennek a szegény országoknak
juttatott segélyek. A legszegényebb országok a nemzetközi befektetéseknek csak alig
egy százalékát tudták magukhoz csalogatni az elmúlt időszakban. A kilencvenes években
50 millió ember kényszerült elhagyni lakóhelyét háborús vagy egyéb konfliktusok
miatt.
Az ENSZ 1990 óta minden évben közzéteszi jelentését az emberi életminőség fejlődéséről:
az ez évi jelentésben hangsúlyosan szerepel, hogy a szegénység problémájának megszüntetésében
nemcsak a gazdasági növekedésnek, a szolgáltatásokhoz való hozzájutásnak van
jelentős szerepe, de a demokráciának és az alapvető szabadságjogok gyakorlásának
is. Mark Malloch-Brown, az ENSZ Fejlesztési Programjának vezetője szerint az 1989-ben
bekövetkezett politikai változások utáni fejlődés egyértelműen azt bizonyítja,
hogy a polgári és politikai jogok, valamint a gazdasági és szociális jogok között
szoros összefüggés van. "Az emberi jogok nem a gazdasági fejlődés eredményei. Épp
ellenkezőleg, az emberi jogok érvényre juttatása az, amely kikényszeríti a gazdaság
fejlődését" – idézte az ENSZ képviselőjét a Financial Times.
Az ENSZ sem tudta elérni évekkel ezelőtt kitűzött célját, hogy csökkenjen a különbség
a szegények és a gazdagok között: ez a különbség nem elsősorban a jövedelmekre
vonatkozik, hanem számos más tényezőre is. A listát vezető Kanadában például az
egy főre jutó GDP 23 ezer 582 dollár, a születéskor várható élettartam 79,1 év és
egy százalék alatt van az analfabétizmus aránya. A 174. helyen álló Sierra Leonéban
egy főre csak 458 dollárnyi GDP jut, az emberek átlagban nem érik meg 38. életévüket
és 99 százalékuk írástudatlan. 1990 óta 22, elsősorban afrikai és kelet-európai
ország csúszott hátrébb a listán az AIDS-járvány, háborús konfliktusok és a
gazdaság stagnálása miatt. Ugyanakkor a legmagasabb jövedelem nem feltétlenül jár
együtt a legjobb emberi életminőséggel. Az egy főre jutó GDP Luxemburgban a
legmagasabb ugyan (33 ezer 500 dollár), de a szegénység aránya szerint Luxemburg csak
a hetedik. A szegénység aránya a skandináv országokban és Hollandiában a
legalacsonyabb. Hiába szólnak a magyar statisztikák a gazdaság növekedéséről,
sajnos más, kedvezőtlen statisztikákat is vezetünk (öngyilkosság, alkoholfogyasztás,
aggasztóan csökkenő várható élettartam, negatív népességnövekedés), emiatt a környező
országok közül Szlovénia (29. hely), Csehország (34.) és Szlovákia (40.) is megelőz
bennünket.