A bizottság az amerikai Sun Microsystems panasza alapján a Microsoft európai
gyakorlatát vizsgálva jár el. A testület szerint a Microsoft nem nyújt elegendő tájékoztatást
a szolgáltatóknak, és ráadásul őket egymás rovására megkülönböztetve kezeli.
Brüsszelnek bizonyítékai vannak erre – mondta a testület egyik szóvivője csütörtökön.
Mario Monti piaci felelős egy csütörtöki nyilatkozatában értésre adta, hogy a
bizottság nagyra értékeli a Microsoft fejlesztői tevékenységét, de azt Európában
egyetlen cégnek sem engedélyezi, hogy domináns pozícióját kihasználva megszegje a
tisztességes verseny szabályait. Az EU-ban jelen lévő minden cégnek tartania kell magát
az uniós versenyszabályokhoz – tette hozzá a főbiztos. Az Egyesült Államokban egyébként
már elmarasztalták a Microsoftot monopolhelyzetével való visszaélés miatt. (HETEK)