Nagy veszteség Gyurós Tibor és Lakatos Levente elvesztése a Synergon számára (is), hiszen a cég alapító tagjai, kiváló szakemberek voltak. A repülőgép-baleset hallatán a cég tőzsdei árfolyama meredeken zuhanni kezdett, sőt fel is függesztették a kereskedését, de a nap végére már felfelé mozgott, s azóta nagyjából visszaállt az eredeti árfolyamra – mondta lapunknak Shenk Tamás a Concorde Értékpapír Rt. elemzője. A piaci szereplőket azonban kétség nélkül bizonytalanság veszi körül, ma senki nem tudja megmondani, ki fogja betölteni az űrt. A nagy kérdés az – latolgatott Shenk –, hogy megválnak-e a tulajdonosok a tulajdonrészüktől, vagy maradnak, és új vezetést választanak. Mindez azért fontos kérdés, mert ez után tudható csak, folytatja-e a cég a jövőben azt a stratégiát, amit tavaly elkezdtek, vagy új irányvonalat alakítanak ki, ezt viszont el kell fogadtatnia a tőzsdei szereplőkkel. A Synergon megítélését, jövőjét az is beárnyékolja, hogy a cég korábbi vezetője ellen fél éve bírósági eljárás van folyamatban. Shenk Tamás szerint a piaci szereplők most kivárnak.
A Synergon Informatikai Rt. hazánk egyik legnagyobb rendszerintegrátoraként partner kapcsolatban áll mondhatni a világ összes informatikai óriásával. A hazai piacon kiemelkedő forgalmat bonyolít kommunikációs rendszerek, szoftver infrastruktúra, hardver rendszerek, tanácsadás és oktatás területén. Olyan átfogó szolgáltatásokat képes nyújtani ügyfeleinek, amelyek gyakorlatilag egy szervezet minden jelleg? informatikai tevékenységét lefedi. Például egy irodaház komplett informatikai infrastruktúrájának kivitelezésére, beleértve a biztonságtechnikai megoldásokat és telefonhálózatot is. Kiemelt partnere a Cisco Systems, a Microsoft, Oracle, IBM, HP stb.
"Igaz az is, hogy a Synergon nem a befektetők kedvence – tette hozzá Shenk. – A tőzsdére kerülésük évében inkább reménység volt, mint valóra vált álom: ezt azzal tudom leginkább érzékeltetni – mondta az elemző –, hogy 1999 elején 2 milliárdos nyereséget vártunk, ehelyett közel egymilliárdos veszteséggel zárta a tavalyi évet a cég. A csalódás részben vethető csak a vezetők szemére, ebben közrejátszott a piaci környezet alakulása is, de öszszességében messze az elvárások alatt szerepel a cég. Ugyanakkor sikeresnek mondható a cégvezetők nemzetközi piacra törése: Horvát- és Csehországban megvásároltak egy-egy céget, de Románia, Lengyelország, sőt Szlovákia felé is kacsingattak. Bár az év első negyedévében 290 milliós veszteséget termelt a vállalat, az év végére mégis 130 millió forin-
tos nyereségre számítunk"
– mondta Shenk Tamás –, az álom megvalósulását azonban mindenképpen visszaveti a tragédia.