hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ingatlanpiac: sztárok a lakóparkok

2001. 07. 07.
Bizonyára mindenki szeretne kellemes környezetben, jó körülmények között élni. Az utóbbi egy-két évben gombamód elszaporodtak a különféle előnyöket kínáló lakóparkok, ahol a tervezők családias kertvárosi hangulatot ígérnek. Az árak igen széles skálán mozognak: 185 ezer forinttól 490 ezer forintig kínálják az új lakások négyzetméterét a fővárosban. 

A nagy lakópark-építési láz természetesen nem csak Budapestet és környékét érinti, hiszen a közelmúltban vidéken is szép számmal indultak új lakásépítési projektek.

A különböző árkategóriák a körülményeknek megfelelően változnak, attól függően, hogy mekkora lakásról van szó, hol helyezkedik el, vagy milyen típusú épületegyüttesben található. A tervezők több esetben nagyon rugalmasak, a lakás belső felosztásába még az építkezés ideje alatt beleszólhat a vásárló, illetve a lakások igény szerint 95 százalékos készültségben is megvásárolhatók. Találhatunk öt-hat emeletes lakótömböket, de családi ház jellegű, saját kerttel rendelkezőket is. A leggyakoribb a két- vagy háromemeletes társasház, amelyhez szinte minden esetben kínálnak úgynevezett teremgarázst a lakóknak. Ez utóbbi igény szerint rendelhető meg, ebben az esetben a lakás árát még körülbelül 1,8 millió forinttal meg kell toldanunk. De találhatunk olyan megoldást is, ahol nagyszámú parkolóhelyet létesítettek, amelyek az odaköltözők számára ingyenesek. A lakások a 21. század elvárásainak megfelelően a legkorszer?bb technikai megoldásokat tartalmazzák. A fűtést és a melegvízellátást általában egyedi rendszer? készülék szolgáltatja, az ablakok a legújabb technológiával gyártott m?anyag bukó-nyíló rendszerűek. A magasabb árkategóriájú helyeken nem ritka, hogy két fürdőszobával szerelték fel a lakásokat, de van, ahol még szaunákat is beépítettek. A luxuskivitel? "álomlakások" légkondicionáltak, központi porszívórendszerrel vannak felszerelve, ezenkívül a lakópark különféle szolgáltatásokat is nyújt. 

Budapesten a viszonylag alacsonyabb árkategóriába tartozó lakások általában 185-225 ezer Ft/négyzetméter körül alakulnak. A legolcsóbb lehetőségek között kutatva már 8,6 millió Ft-tól is találhatunk lakást, mint például Csepelen, Pestszentlőrincen, melyeket azoknak érdemes végignézni, akik egyedülállók vagy friss házasok. Ha összevetjük ezeket az árakat a Budapesten forgalomban lévő használt lakásokéval, akkor valóban arra a következtetésre jutunk, hogy ez jó befektetés, és nem elérhetetlen. 

Még mindig az alacsonyabb árfekvést tekintve, nagyon sokféle lehetőség áll rendelkezésére azoknak, akik vidéken keresgélnek. Itt nem ritka, hogy a tervezők egy-egy gyönyör? völgyet szemeltek ki az építkezések számára, ahol igen szép látványt nyújtanak a környező hegyek. Egészen közel Budapest közigazgatási határához Ürömön, Halásztelken vagy például Pomázon épülő parkokban két-három szintes mediterrán jelleg? társasházak köthetők le körülbelül 205-220 ezer forint körüli árakon. 

A luxuskivitelben épített lakóparkokban már 380-480-650 ezer Ft/négyzetméteres áron kínálják az ingatlanegységeket, de ezek a társasházak már sokkal több szolgáltatást nyújtanak. A szolgáltató egységek minden elképzelhető igényt kielégítenek a házon belül: szauna, jacuzzi, fitneszterem, fodrász, mosoda és sok egyéb áll a lakók rendelkezésére. A hazaérkezőket éjjel-nappali portaszolgálat fogadja, éppen úgy, mint a luxushotelekben. Biztonságukra huszonnégy órás őrzés ügyel, gépkocsijukkal pedig földalatti teremgarázsban parkolhatnak. Ezekre az "álomlakásokra" minden bizonnyal a városban dolgozó vállalkozói, menedzseri réteg körében lesz a legnagyobb a kereslet. 

Végül fontosnak tartjuk megjegyezni azok számára, akik hitelfelvétel segítségével szeretnék megoldani a vásárlást, hogy a kivitelezők általában szerződésben állnak valamelyik bankkal, ezért nem mindig választhatjuk meg szabadon, hogy melyik banknak vesszük igénybe a szolgáltatásait, vagy melyik bank kamatait tartjuk kedvezőnek. Ezért mindenképpen érdemes már az elején tisztázni az értékesítő céggel a részleteket.

(Akik további információkat szeretnének a lakóparkokról, tájékozódhatnak az alábbi internet-címeken:

http://www.ujotthon.hu,

http://www.baupont.hu,

http://www.lakaspont.hu

http://koforras.hu

http://www.otpirt.hu

http://www.bokreta.hu)

Egyes jellemző új lakásárak településenként

Település neve A ház típusa Lakások mérete Eladási ár (ezer Ft/nm)
PEST
XXI. ker., Csepel  3 szintes, 4 tömbházból áll 47–74 nm 185–től
XVIII. ker., Pestszentlőrinc 3 szintes, fszhez saját kert 43–105 nm 230–235
XX. ker., Pesterzsébet 4 szintes, zárt lakóparkban 43–86 nm 210–220
XIV. ker., Zugló 6 szintes, zárt lakóparkban 29–54 nm 260–310*
IX. ker., Ferencváros 6 szintes, zárt lakóparkban 33–86 nm 220–225
BUDA
I. ker., Naphegy  budai panoráma, jó közlekedés 102 nm 284-től
II. ker., Szépilona  budai zöldövezet, erdő mellett 28–185 nm 392
II. ker., Víziváros  Üzleti Palota, történelmi hangulatú 65–136 nm 446–454
POMÁZ  kilátás a Pilisre, a közelben patak 48–104 nm 210–220
HALÁSZTELEK csendes környezet, jó infrastruktúra 40–75 nm 205–210
SOPRON kilátás a hegyekre, patak, saját kert 30–120 nm 215-től

* a saját tulajdonú teremgarázsok ára benne van a lakások árában

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!