hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét negatív forgalmi rekord a BÉT-en
Tőzsdejelentés 2001. 06. 29. 07. 05.

2001. 07. 07.
Emelkedéssel zárták az amerikai piacok az ünnep miatt lerövidült hetet. Elsősorban a technológiai papírok kaptak szárnyra, miután a fellebbviteli bíróság megsemmisítette a Microsoft feldarabolását elrendelő korábbi ítéletet. 

Emelkedtek a távközlési szektor papírjai is, miután a British Telecom és az AT&T sajtóértesülések szerint felszámolja veszteséges leányvállalatát. Európában vegyesen mozogtak az indexek, az FTSE-100 egy százalékkal csökkent elsősorban az olajrészvények gyengélkedése miatt, miközben Frankfurtban egy, Párizsban fél százalékkal zárt magasabban az index. A BUX – negatív rekordot elérő forgalom mellett – közel egy százalékkal 6716 pontig erősödött. Az egyre csökkenő forgalomra reflektálva a héten megrendezett Tőzsdeklubban elhangzott: a BÉT vezetősége szerint ez az utolsó pillanat arra, hogy lépjenek, csatlakozzanak valamelyik nagy európai piachoz, és megmentsék a hazai tőkepiacot a teljes leépüléstől.

A legnagyobb emelkedést a kisebb papírok könyvelhették el a héten, a Graboplast és a Humet 8 százalékot meghaladó mértékben erősödött. Külföldi vevők megjelenésének köszönhetően közel 6 százalékkal drágult az OTP árfolyama, és hasonló mértékben emelkedett a NABI is, miután peren kívül sikerült megegyeznie a TPI céggel. Csak minimális mértékben erősödött a Mezőgép árfolyama arra a hírre, hogy a Skyjack Inc. bejelentette: a hidraulikus emelőkosarak gyártását a Mezőgép Rt.-hez helyezi át. A termelés áthelyezésével a társaság árbevétele várhatóan nyolc, nyeresége másfél milliárd forinttal növekedhet. A hét nagy vesztese a Danubius lett, különösebb hír nélkül közel nyolc százalékkal lett olcsóbb a részvény. Tízezer forinton is forgott, végül azonban 1 százalékos eséssel zárt a Hungaropharma többségi tulajdonára pályázatot benyújtó Egis; a szintén pályázó Richter árfolyama 0,6 százalékkal emelkedett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!