hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkeseredett közalkalmazottak

2001. 12. 16.
Felháborítónak és megalázónak nevezte a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a január 1-jétől érvényes minimálbér bevezetését. Meggyőződésük szerint az intézkedés alkotmányellenes, mert így gyakorlatilag megszűnik a közalkalmazotti bértábla, amely ez idáig figyelembe vette a munkában eltöltött évek számát és az iskolai végzettséget. A szakszervezet Országos Sztrájkbizottságot alapított, és december 14-ére kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett meg valamennyi közgyűjteményi és közművelődési intézményben. Ezzel egy időben kötelező tárgyalásra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt.



Vadász János elszánt Fotó: MTI

Vadász János, a KKDSZ elnöke a Heteknek elmondta, hogy nyomásgyakorló sztrájk-juk 360 ezer közalkalmazásban álló dolgozó közvetlen érdekének érvényesítését szolgálja, ők azok, akiket a minimálbér-emelés nettó 37 ezer 700 forintos bérre ítél. Helyzetüket kétségbeejtőnek tartja, mondván, ennyi pénzből nem lehet megélni. A gyakorlatban ez azt is jelentené, hogy a pályakezdő tizenhat éves takarító kislány ugyanabban az intézményben ugyanannyit keresne, mint a harminc éve ott dolgozó gazdasági végzettségű, felsőfokú szakvizsgával rendelkező gazdasági ügyintéző, vagy a három éve ott dolgozó egyetemi végzettség? népművelő-könyvtáros is. Panaszukat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) együtt az Alkotmánybírósághoz is eljuttatták.

A sztrájktörvény alapján petícióval fordulnak az Országgyűléshez: állítsák vissza a közalkalmazottak számára a bérrendszert – természetesen differenciált és magasabb bérekkel. 

A KKDSZ célja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre még december 18-án az önálló képviselői indítványt, melyben megvitatják a szakszervezet követeléseit, miszerint az úgynevezett A/1, azaz a legalsó közalkalmazotti kategóriában január 1-jétől a garantált illetmény összege bruttó 50 ezer forint legyen, és a bértábla összegei ennek megfelelően emelkedjenek, valamint további követelésüket, hogy az illetménypótlék alapját bruttó 30 ezer forintban határozzák meg. Kalkulációjuk szerint a bértábla legmagasabb kategóriája az úgynevezett J/14, bruttó 222 ezer 660 forint lenne, ennyi pénzt a nyugdíj előtt álló nagydoktorok kapnának. 

Vadász elmondása szerint a kormánnyal gyakorlatilag 1999 óta folytatnak bértárgyalásokat, amelynek eddigi eredményét a közalkalmazotti bérrendszer szétzilálásának minősítette, kezdve azzal, hogy a kormány a pedagógusbért fókuszálta, majd a további ígéretek beteljesítése helyett az oszd meg és uralkodj politikájának lehettek csak a tanúi. Vadász úgy vélekedett, a szakmai szorzók hamis üzenetet közvetítenek a társadalom számára, elhitetve azt, hogy vannak nagyon fontos, kevésbé fontos és nem fontos közalkalmazotti szakmák.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!