Hegedűs Miklós: felemás a kommunikáció Fotó: Maklári P.
– Milyen állapotban van a magyar gazdaság 2001 végén?
– Én magam jónak értékelem a gazdaság összteljesítményét. De hamar hozzá is teszem, ez nem valamifajta új gazdaságpolitika eredője, hanem a korábban megalapozott gazdaságpolitika továbbérvényesítése. Az elmúlt három évben lényegében nem változott a stratégia magja: továbbra is a belső és külső egyensúlytartás és a belső fogyasztás kézbentartása a legfőbb jellemző.
– A Bokros-csomagra, mint alapra gondol?
– Igen. Persze az, hogy ezen az alapon haladtak tovább, pozitív fejlemény, mert ez azt jelenti, hogy a politika nem próbálta meg letaszigálni a gazdaságot a kitaposott útról.
– Ön egyfajta kettősséget vázol fel, tehát a kormány másként beszél, mint ahogy cselekszik?
– Ez egyértelmű, és számtalan esetben tetten érhető. Én ezt felemás kommunikációnak nevezem, mert egyrészt megőrzi a gazdaság alapjául szolgáló vívmányokat, miközben a pokolra kívánja magát a Bokros-csomagot. Mindez természetesen belpolitikai indíttatásból fakad. Ha egy kormányzat népszerű akar maradni, és meg akarja nyerni a választásokat, akkor együtt úszik az árral. Manapság ugyanis az egész világon tetten érhető egyfajta globalizáció-ellenesség, amit láthatunk is a hangzatos megmozdulásokban. A befelé való politikai kommunikáció pedig megengedte magának azt a fajta jobboldali hangnemet, ami több kritikával illette a külföldi tőkét, mint az a tényleges gazdasági hatásból következne. Ebből adódóan a külföldi tőke meglehetősen látványosan elfordult a magyar gazdaságtól, gondoljunk csak a tőzsdére. Ez a stílus tehát sokat ártott a magyar gazdaság megítélésének.
– Ugyanakkor a külföldi tőke beáramlása nem marad el látványosan az előző évekhez képest.
– Ez igaz, de jóval kisebb mint ami lehetne, ha a politika nem kacsintgatna a választásokra is. Az évi 8-900 millió eurós profitkivitel is részben ennek a kommunikációnak a következménye. A kormányzat nem vette észre, hogy időközben megváltozott a világ. Korábban híd szerepe volt Magyarországnak Ukrajna és a Balkán felé, de ez ma már nem jellemző. Megnőtt a tőkevonzó képessége Csehországnak, ahol most zajlik a privatizáció, és Oroszország is kedvezőbb feltételekkel bír. Hiba volt ezeket nem figyelembe venni és nem alkalmazkodni az új helyzethez. Az elmúlt három évben ez az egy gyenge pontja volt a magyar gazdaságnak. Ezek azok a dolgok, amelyek lassan megjelentek az elmúlt hónapokban az országjelentésekben, a nyugati szakértőcsoportok jellemzéseiben.
– Hogyan illeszkedik ebbe a Széchenyi-terv?
– Az önmagában helyes, hogy az export visszaesését a kormány saját forrásból a belső fogyasztás élénkítésével próbálja ellensúlyozni. A helyzet azonban az, hogy a külföldi vállalatok 2500 milliárd forintos beruházási keretét a teljes Széchenyi-terv 200 milliárdos nagyságrendje még csak meg sem közelíti. Egyszóval a külföldi tőke nagyságát maga az állam sem tudja kompenzálni. És van még egy figyelemre méltó dolog. A minimálbér jelentősen növelte a termelési költségeket, nemcsak a bér, hanem a hozzá kapcsolódó járulékok miatt is. Ezenkívül az idén a forint is felértékelődött, ami miatt jelentős veszteséget szenvedtek el az exportálók. Ugyanakkor a kormány a Széchenyi-tervvel élénkíti a gazdaságot, de az előzőek kioltják a Széchenyi-program pozitívumait. Ez a konzisztenciahiány rontja a tényleges gazdaságpolitika hatékonyságát és a világgazdasághoz való integrálódást.
– Adódik a kérdés, mindezek, és vegyük ehhez az infláció alulértékelését, szakmai hibákból adódnak?
– Az indulásnál biztos voltak szakmai hibák is. De alapvetően nem szakmai hibák sorozatáról van szó. Nem tudom elképzelni, hogy Chikán Attila vagy Járai Zsigmond nem látta volna 1998-99 elején, hogy a kormányzati inflációs várakozások minden alapot nélkülöznek. Mégis együttműködtek, talán azért, mert a költségvetés kézbentartása mindennél fontosabb szempont volt számukra. Persze ez bizalomvesztést hozott a kormány számára, de vállalták. Egyébként én közgazdászként nem tartom az infláció alultervezését olyan rossz dolognak, mert így tartható volt a költségvetés egyensúlya.
– Hogyan értékeli az elmúlt három év fontos döntéseit: melyek voltak jók, hasznosak, és melyek negatívak?
– Az említetteken kívül nagy hibának tartom, hogy az elmúlt három évben nem történtek meg a szükséges reformok például az önkormányzatok, az egészségügy területén. A nyugdíjrendszer esetében pedig határozott rendvágás volt, ami miatt elvesztette a rendszer a hitelét, pedig a kiszámíthatóság az egyik legfontosabb elem. Első látásra nem gondolnánk, de a státustörvény nagyon sokat ártott a magyar tőke működésének a szomszédos országokban!
– Mi található a pozitív tartományban?
– Bár a statisztika javulni fog, a jelenlegi lakáshoz jutást támogató rendszer nagyon kevés ember számára teszi lehetővé, hogy otthonhoz jusson. Itt nem kormányzati szándékról van szó, hanem arról, hogy a többségnek nem megfelelő a vagyoni helyzete. Talán az évtized végére kerülhet egy csoport abba a helyzetbe, hogy élni tudjon a lehetőségekkel.
– Ön hova sorolja a kormány "büszkeségét", a családtámogatást?
– Mindenféleképp fel kell vállalni kormányzati szinten a család, a szaporulat, a születések arányszámának növelését. A szűkebben csak a család megsegítésére irányuló gazdaságpolitikai támogatások, kedvezmények azonban sohasem fogják megoldani ezt a problémát, ha az egész gazdasági, szociális rendszer működése nem ugyanezt a fajta célt szolgálja. Itt tehát újabb felemás hozzáállás érhető tetten. Az a kérdés, hogy tudunk-e mindenki számára megfelelő foglalkoztatási, szakmai színvonalat, életpályát felvázolni.
– Az Ön által felemásnak nevezett kommunikáció milyen hatással lehet az EU-csatlakozásra?
– Gazdasági szempontból úgy gondolom, hogy nincsenek akadályai a csatlakozásnak. A magyar gazdaság intézményi és jogi szempontból is érett az EUtagságra. A brüsszeli megítélés szerint Magyarország az elsők között van, amellett, hogy az elmúlt időben néhány ország megelőzött bennünket. Ami probléma, maga az EU is sok sebből vérzik, s maguk sem tudják pontosan, hogyan tovább. De ezt a belső konfliktust egy ponton túl nem lehet elodázni. A GKI arra számít, hogy 2004-2005 körül az unió tagjai leszünk. Kívülről elég nehéz megállapítani, hogy a külföldi tőkével kapcsolatos hozzáállásnak, a felemás kommunikációnak mennyiben van szerepe abban, hogy az EU és a magyar diplomácia között átmenetileg tapasztalható egyfajta elidegenedés. A bizonytalanságok ellenére nem teljesen alaptalanok azok a vélemények, hogy az utóbbi időben mintha hűvösebbé váltak volna velünk szemben. Nem igazán szerencsések ugyanis az olyan kijelentések, amelyeket időnként megenged magának a miniszterelnök, emlékezzünk csak a "van élet az unión kívül is" elszólásra. Szóval ez az árvalányhajas magyarkodás nem segíti elő az EU-csatlakozásunkat.
2001. 12. 21. (V/51)
