hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Botrány a környezetvédelmi tárcánál
100 milliárd politikai célokra.

2002. 07. 28.
Felelőtlenül és áttekinthetetlenül gazdálkodott a Környezetvédelmi Minisztérium az elmúlt négy év során – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az Orbán-kormány 100 milliárd forint környezetvédelmi pénzzel gazdálkodott, de a számvevők szerint áttekinthetetlen és követhetetlen a milliárdok odaítélése és mozgása. A döntéseket – az erre hivatott grémium helyett – gyakran közvetlenül a miniszter és államtitkárai hozták. A minisztérium sajtóosztályáról kapott információk szerint a milliárdokat legritkábban osztották szét szakmai alapon, előnyben részesültek azok a települések, ahol fideszes, kisgazda vagy éppen MIÉP-es vezetés volt, de még sérülékeny vízbázis védelmére vagy csatornaépítésre sem kaptak MSZP vezette önkormányzatok. 



Harmatlepte gyógynövény. A környezet védelme Fotó: Somorjai L.

A Környezetvédelmi Alap Célfeladat (KAC), amely a környezetvédelmi célú pályázatokra szánt pénz koordinálására hivatott – átláthatatlanul működött. Pepó Pál minisztersége idején gyakorlatilag szétesett, döntési mechanizmusai ellenőrizhetetlenné váltak, s ezt azzal tetézte, hogy évente újabb és újabb intézményekre testálta az ügyintézést. A más-más irattár és személyzet munkájának utólagos vizsgálata szinte lehetetlen. Már csak azért is, mert a pályázatok nyilvántartására induló számítógépes rendszer nem készült el, noha erre 500 millió forintot fizettek ki. Így a 21. században gigantikus papírkupacok utalnak a pályázók sokaságára. 

Az ÁSZ nehezményezte, hogy az Orbán-kormány éveiben nem készültek el az uniós csatlakozáshoz szükséges jogszabályok. Ennek a hátterében az állt – tudtuk meg a sajtóosztályról –, hogy az akkori miniszter leépítette szakképzett munkatársait: 57 ezzel foglalkozó alkalmazottat távolítottak el, így gyakorlatilag leállt a jogszabály-előkészítés. Az EU folyamatosan jelezte a kormánynak a hibákat, de két éven keresztül még válaszra sem méltatták. Az időhúzásra az EU bürokratái a diplomáciai nyelvezeten túllépve kijelentették: a tárca képtelen elvégezni az EU-csatlakozással járó feladatokat. Pepó Pál bukása után Turi-Kovács Béla idején némileg javult a helyzet, belső szakemberek híján azonban külső ügyvédi irodáknak adta át ezt a nemes feladatot, ennek köszönhetően ideiglenesen le tudták zárni a környezetvédelmi fejezetet. Az Orbán-kormány ígéretet tett arra, hogy megalkotja a hulladékgazdálkodási tervet, enélkül ugyanis nem lehetünk EU-tagország. A dokumentum azonban nem készült el. Az EU újra nehezményezését fejezte ki, mire egy néhány oldalas, sokéves adatokat felsorakoztató papírt vittek ki Brüsszelbe. Az uniós diplomaták hihetetlenül elképedtek – mondta a sajtós –, hiszen azt megszokták, hogy késik egy ország, de azt nem, hogy egy kormány a képükbe hazudik. Az ezt követő nagyon komoly figyelmeztetés már az új kormány idejében érkezett meg. Kóródi Mária negyven nap alatt elkészítette azt a dokumentumot, amit négy éven keresztül nem tettek meg az elődei. 

Az ÁSZ a jogszabályi előkészítés lemaradása mellett más hiányosságokra is felhívta a figyelmet. Például az elmúlt években nem növelték megfelelően a természetvédelmi őrök létszámát. Az elmúlt hetek tüzeihez hasonló katasztrófáktól a mostani létszám képtelen megvédeni a Hortobágyi Nemzeti Parkot. 

A lapunknak nyilatkozó minisztériumi alkalmazott nem tartja véletlennek a kialakult káoszt. Az, hogy ennyire áttekinthetetlenné vált a milliárdok elosztása és mozgása, a pályázatok elbírálása számos ember, illetve csoport érdekében állhatott, hiszen nem kevesen voltak ennek a rendszernek a haszonélvezői. Például Turi-Kovács Béla heti 200 ezer forinttal izmosította a Torgyán József nevével fémjelzett Kis Újságot. A 100 millió forintos médiakeretből egy magánkézben levő szálloda több millió forint erejéig részesült, mégpedig füvesítésre, virágok ültetésére. A KAC médiafejezetéből (amelyből környezetvédelemmel foglalkozó orgánumok részesülhettek) például sok millió forintot adtak vidéki hirdetési újságoknak, amelyekben soha nem szerepelt környezetvédelmi cikk, de a választások idején politikai hirdetések helyet kaptak. A kedvezményezettek köre elsősorban nem az FKGP, hanem a Fidesz köre lett: a 100 milliárdos keretből ugyanis jórészt Fidesz vezette önkormányzatok részesültek. A két miniszteren kívül tehát Orbán Viktor volt miniszterelnöknek is személyes érdeke volt az átláthatatlan rendszer kialakítása és működtetése – állította informátorunk. Kóródi Mária miniszter asszony a felelősöket keresve vizsgálatok sorát indította el, amelyek közül több várhatóan feljelentéssel végződik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!