Osztályfőnöki óra egy középiskolában. Béremelés, hangulatjavítás Fotó: MTI
Szeptembertől 100 ezer forint lesz a diplomás minimálbér, és átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közoktatásban dolgozók alapbére. A főiskolai végzettség? tanárok átlagosan 52,8 százalékkal kapnak többet október első napjaiban, az egyetemet végzettek pedig 51 százalékkal. A pályakezdők nagyobb arányú (több mint 60 százalékos) béremelésben részesülnek, mint a több éve dolgozók, de a közalkalmazotti tábla közepe felé haladva az emelés 50 százalék körülire megy vissza. Az intézkedés elvileg az egyházi, illetve az alapítványi fenntartású oktatási intézmények dolgozóira is ugyanúgy vonatkozik, de mint Varga László elmondta, a végleges összeg a helyi fenntartók döntési kompetenciájától függ. Varga aggodalmát fejezte ki az önkormányzatok nagy fokú önállósága miatt, de bízik benne, hogy a törvény által kötelező minimumot mindenhol megadják az intézményeknek.
A szakszervezetek nem dőlnek hátra önelégülten, mindent megtesznek, hogy a jövő évi költségvetésben már a pótlékok emelése is helyet kapjon. Varga László szerint minimálisan a jelenlegi összegek dupláját szeretnék elérni. Bizakodását arra alapozza, hogy mind a kormányprogramból, mind a szakminiszter beszédeiből folyamatos reálkereset-emelést szolgáló intézkedés szándéka olvasható ki.