Már Svájc is az Egyesült Nemzetek között Fotó: Reuters
Brüsszel már jó ideje egységesíteni igyekszik a banki megtakarítások adózását, ehhez viszont hat külső országnak is csatlakoznia kell a megállapodáshoz. A svájciak makacssága ugyanakkor komoly gátat jelent. Az eddig lezajlott, többfordulós tárgyalássorozat eddigi sikertelensége pedig felszínre hozta az uniós indulatokat. Egyes értesülések szerint a tervezett retorziós lépések között lehet az is, hogy az EU területén jelentősen korlátoznák a svájci állampolgárok befektetéseit, illetve tőkemozgásait. "Ha olyan fontos a banktitok Svájcnak, hogy ezért lemond az EU-tagság-ról, akkor csak maradjon kívül" – nyilatkozta Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a Neue Zürcher Zeitungnak. Az alpesi állam lakói viszont tavaly márciusban is népszavazással erősítették meg, hogy a belépés számukra egyáltalán nem sürgős. A maguk részéről csak azt tartják létfontosságúnak, hogy mielőbb csatlakozzanak a schengeni és a dublini megállapodáshoz. Az előbbi hozzájuttatná őket egy kiterjedt adatbankhoz, az utóbbi pedig védelmet nyújtana az ellen, hogy az unióból kiutasított menekültek rajtuk keresztül próbáljanak meg visszaszivárogni. Prodi véleménye szerint Svájcot az tartja még távol a csatlakozástól, hogy közvetlen demokráciáját és sajátos életmódját nem tartja összeegyeztethetőnek az uniós tagsággal.
Igen, a világ pénztárosának lenni valóban sajátos életmódot igényel. A svájci számlákon azonban ugyancsak sokféle – s a történelem tanúsága szerint gyakorta kétes eredet? pénzek is fialnak. A közel kétezer betétet kezelő bankok nem utasították vissza a kor olyan "gazembereinek" szerzeményeit sem, mint például Karl Jäger, a litvániai hóhér, vagy Heinrich Schmitz, az IG Farben néhai elnöke. Svájc számára ugyanis a fennen hirdetett semlegesség nemcsak politikai kategória, hanem ugyancsak kifizetődő márkanév is egyben, amely különösen vérzivataros időkben profitál rendkívüli mértékben. Így vált a II. világháború idején az alpesi állam paradicsomi menedékévé a legkülönfélébb forrásból származó jövedelmeknek, s lett üzleti partnerévé mind a náciknak, mind a szövetségeseknek. A háború idején harmincezer zsidót parancsolt ki a határairól, pénzüket viszont szemrebbenés nélkül befogadta – még ha gyilkosaik helyezték is azt a trezorokba. A berni Nationalbank és a jegybankok jegybankjaként funkcionáló baseli Bank für Internationalen Zahlungsausgleich (BIZ) a háború végéig központi szerepet játszott a nácik által rabolt áruk pénzzé, fegyverré és nyersanyaggá tételében. 1940 és 1945 között
– a jelenlegi árfolyamon számolva – több mint 8 milliárd frank érték? arany vándorolt át Németországból Svájcba. Ehhez képest szánalmas öszszeg az a 42 millió frank, amelyet a gazdátlan zsidó számlákon eddig felfedezni véltek. Persze ők könnyen dobálózhatnak számokkal. A nácik által összeharácsolt betétek eredete szinte visszakereshetetlen. A krematóriumokban elgázosított emberekről pedig köztudottan nem állítottak ki halotti okmányokat, úgyhogy, ha vannak is örökösök, jogosultságukat nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani. Ennek kapcsán számos kétes hírű, eltussolt szerződés is köthető a svájci bankokhoz. Például 1949 és 1975 között Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehszlovákiával bizalmas vagyonjogi egyezményt kötöttek. Ennek értelmében a jogutód nélkül maradt zsidó letétekből kárpótolták a kelet-európai kommunisták által államosított svájci érdekeltség? vállalatok tulajdonosait. Hazánk esetében mintegy 300 millió dollárról lehet szó. A teljes kárpótlás természetesen még egyik esetben sem történt meg.
Ilyen zavaros múlt mellett hiábavaló minden uniós érv. Lehet szó bármilyen nemes célról, a terrorizmus elleni nemzetközi összefogásról vagy a csempészet elleni harcról, ami titok, az titok is marad. A banktitok a mi védjegyünk, szinte az alkotmányunk része – magyarázzák ártatlan képpel a svájci pénzemberek. Igen, egy bank valóban nem erkölcsi fórum, viszont ez a kérdés is jóval összetettebb, mint egy nemzeti alapelv védelmezése. Bern pedig várhatóan nem fog engedni. A svájci multik és bankok – üzleti kapcsolataik révén – gyakorlatilag már az unió részei, tehát nem fűződik érdekük a csatlakozás sürgetéséhez. Egyedüli nyomásgyakorlók az EU-n kívül tartott svájci biztosítók lehetnek, ezek viszont nem rendelkeznek jelentős érdekérvényesítő erővel.
Az ügy kapcsán felsorakozó nemzetközi érdekek is a berniek javára döntik a mérleget. A titok feloldásának egyedüli élharcosa London, így ugyanis lehetősége nyílna sárba döngölni nagy ellenfelét, ami jelentős pénzpiaci versenyelőnyhöz juttatná. Ausztria és Luxemburg azonban mindaddig nem hajlandó aláírni az adóharmonizációs megállapodást, amíg Svájc rá nem teszi a szignóját. Ebből sokan arra következtetnek, hogy az érintett országok abban reménykednek, hogy a berni ellenállás végleg megbuktatja az egész adóreformot, amit valójában ők sem látnak szívesen. Mellesleg Svájc megbüntetéséhez mind a tizenöt tagállam egyetértése szükséges, ez pedig szintén elég bizonytalan tényező.
2002. 09. 13. (VI/37)
