Szabadföldi István, a Bancraft Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a kis- és középvállalatok beszállítóvá válásának legnagyobb akadálya a tőkeszegénység, ezért a nemzetközi konferencia a lehetőségek, új dimenziók keresését szolgálja. Richard Pelly,
a Budapest Bank vezérigazgatója szerint a gazdaságban megvannak az alapok ahhoz, hogy fejlett legyen a kisvállalkozói réteg, de – mint mondta – ennek eléréséhez még hosszú út vezet.
Nagy Róza helyettes államtitkár hozzátette, finisbe érkezett a szektort érintő négyéves fejlesztési terv. Kiemelte: a kormány folytatja a Széchenyi tervet, és kiemelten kezeli majd a kis- és közép vállalkozások támogatását, de emellett előtérbe helyezik a modernizáció és az innováció elősegítését is. Nagy Róza kifejtette, az alapvető probléma az, hogy az említett szektor nem felel meg a banki hitelfeltételeknek. A számok ezt jól mutatják: a kereskedelmi bankok tavaly 1200 milliárd forint hitelt helyeztek ki, de ennek csak az egyharmada jutott a kis- és középvállalkozásoknak, miközben ők adják a vállalkozói réteg kilencven százalékát. A kormány keresi annak módját, hogyan juthatnak hitelhez a hazai vállalkozók is. Ennek jegyében indult a Széchenyi-kártya, a jelenlegi egymillió forintos felső határt a jövő év második félévében két-millióra kívánják emelni. Emellett nagyobb arányban szeretnék bevonni a kockázati tőketársaságokat a szektor finanszírozásába. A kormány tárgyal a kereskedelmi bankokkal, hogy a magas kockázat ellenére is megtalálják a lehetőségét annak, hogy bankok is helyezzenek ki hitelt számukra. Nagy Róza a kisvállalkozói réteg megerősítését azért is fontosnak tartja, mert az elmúlt évek bebizonyították, nem sikeres a beszállítói program, mert a hazai vállalatok jelenleg nem alkalmasak arra, hogy a multinacionális vállalatok beszállítói legyenek.