Ezúttal az utóbbi hetek vesztesei, a gyógyszergyárak szárnyaltak leginkább, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a gyógyszerárak befagyasztást. Az érintett papírokra a spekuláció már a döntés előtt megindult, összességében az Egis 7, a Richter közel 11,5 százalékkal drágult egy hét alatt. A második vonalban több mint 4 százalékkal erősödött a Fotex és az FHB, újabb történelmi mélypontra süllyedt viszont a NABI, 875 forinton zárva a kereskedést. Folytatta menetelését az OTP is, bár ezúttal "csak" 2,5 százalékra futotta erejéből. A papír év végi célárfolyamát 130 forinttal 4830 forintra emelte a K&H Equities részvényelemzője. A Matávról a héten került le a 70 forintos osztalékszelvény, esése ennek tudható be, az indexben azonban ez nem éreztette hatását, mivel a BUX számításánál az osztalékokkal korrigálnak. A hét bukását a Humet-tulajdonosok szenvedték el: a papírok közel 50 százalékot estek, miután a cég a sikertelen tőkeemelés után csődvédelembe menekült.