Az októberi amerikai fogyasztói bizalmi index a vártnál nagyobbat esett, hét hónapos mélypontra, 92,8 pontra csökkent. A biztosítók voltak a középpontban, elemzői leminősítéseknek, vártnál gyengébb eredményeknek és botrányokban való érintettségeknek köszönhetően zuhantak a biztosítók részvényei. Estek az európai exportőrök is a dollár jelentős gyengülése miatt, jól szerepelt viszont az internetszektor, miután az eBay eredménye pozitív meglepetést okozott. Jelentős forgalom mellett korrekció volt a Budapesti Értéktőzsdén is, a BUX 0,7 százalékot vesztett értékéből.
A Richter 4,5 százalékos esését a másik három blue chip mérsékelt emelkedése nem tudta ellensúlyozni. A Richtert sújtja a dollár gyengülése, és az egész gyógyszerszektornak sem tesz jót a botrányok, bírságok sorozata. A héten az Egist büntette 100 millió forintra a Gazdasági Versenyhivatal Coverex nev? készítményének a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámozásáért. Közel 16 százalékkal drágultak a Brau részvényei, miután napvilágot látott a Heineken korábbinál lényegesen magasabb, 16326 forintos vételi ajánlata, amelyet azonban a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) még mindig nem tart elfogadhatónak, így a hónapok óta húzódó ügy tovább folytatódik.