Egy erdélyi barátunk mesélte, hogy lefagyott az arca, amikor látta, hogy csupán egy három számjegyből álló összeg van a bankszámláján. Hirtelen eszébe jutott, hogy a bankját talán megtámadták a hekkerek. Csak később kapcsolt: ja, igen, július elseje van, az átállás napja. A bankautomatánál azután jött az újabb meglepetés: az automata mégiscsak régi soknullás bankókat adott ki. Ma már egy lejért 68 forintot kell fizetnünk, egy euró pedig 3,6 lejt ér. Hogy érzékeltessük, mit is jelent az átállás, hogy mekkora fejszámoló zseninek kell lenni a
kasszánál, ezelőtt egy forintért 142 lejt kaptunk, manapság azonban csak 0,0142-t. S hogy mindez kellően bonyolult legyen, a régi lej 2006. december végéig párhuzamosan életben marad, így aztán mind a kétféle árat fel kell tüntetni a boltokban. Arra is fel kell készülni, hogy keveset fizetünk, erős lejben fizetünk, és nagyon sokat kapunk vissza régi lejben.
"Hej, ha ezt a kondukátor, a kárpátok géniusza megélte volna"– fogalmaz egy kávéházi alkalmi ismerős, akivel az új pénzről beszélgetünk. "Tudja, az úgy volt, hogy Nikolai Ceausescunak és Elenának az volt az álma, hogy a KGST-n belül itt lesz a legerősebb fizetőeszköz. Ezt, ha nem is tudták elérni, de a forintot mindig túlszárnyalta a lej ára"– idézzük fel a régi időket Mihállyal az udvarhelyi Polgári Kávéház teraszán.
Az elmúlt tizenöt évben igencsak inflálódott a román fizetőeszköz értéke, volt olyan év, mint például 1998, amikor 56 százalékos (!) volt egy év alatt a pénzromlás üteme. De 93 óta évről évre tartósan 30 százalék felett volt. Tavaly már egészen "megszelídült" az ütem, "csak" 12 százalék volt az infláció, idén pedig 7-8 százalék valószínű. Így aztán a legszegényebb román állampolgár is milliomosnak számít. Egy átlagos család 10,5 millió lejből gazdálkodott havonta. Szóval, időszerűvé vált az új bankók nyomása, mert szükség van a stabilitásra – mondta Mihály.
Figyelem a fiatal pincért, és tőle is kérdezem, hogy látott-e már új bankót. "Csak egyszer járt kezemben új bankjegy" – mondja vállvonogatva. Határozottan megrázza a fejét, amikor finoman puhatolózunk: vétett-e már számtani hibát az erős lej miatt? Válaszul csak
annyit mond: egy táblázatot készített, azzal nem érhetik meglepetések.
Piaci pillanatkép. Két lej, sok ár Fotó: Reuters
Mivel kora reggel van, egy valutaváltóval próbálkozunk, talán szerencsénk lesz az új bankók valamelyikéhez. A golyóálló üveg mögött ketten nyomogatják a számítógépet. "Hogy milyen az erős lej? Hát macerás" – mondja nevetve egyikük, aki talán a tulaj lehet. "Még a gép sem tudja mindig használni az új rendszert, most is bedobta a törölközőt" – teszi hozzá. A váltáskor már az új árat mutatja, viszont a
kasszában csak régi pénz van. Nincs új pénz, marad a régi, úgyhogy tízezer forint átváltása után megint csak milliomosként távozunk a helyiségből.
A sarki virágárus nénike viszont az aprópénzt hiányolja: ő még csak papírpénzzel találkozott, és hát így nem fog tudni visszaadni. Az egyik székelyudvarhelyi ruhabolt eladónője szerint a bajok akkor kezdődnek majd, amikor megérkeznek mind az új bankók. Most, míg csak "elméletileg", a számlán kell erős lejben számolni, gyakorlatilag azonban a régi bankókat használják, nincsenek zavarok. Ha azonban egyszerre lesz forgalomban a két lej, akkor könnyebben tévedhetnek a kollégák – mondja. A kasszazónában dupla személyzet számolgatja a nullákat már most is. Az egyik, a "kiképző kasszás" még a "puskát" is megmutatja: sokkal könnyebben megy a meló ezzel, de hát így sem egyszer? megtanítani a kasszagép kezelését, amikor folyton bezavar az erős lej. A kasszánál ügyködő srácot nem zavarjuk, látszik, nagyon igyekszik, de töprengő arckifejezése láttán halkan megjegyzi a kiképző: "nem könny? a »kopaszok« sorsa".
A benzinkutat még útba ejtjük Udvarhelyen, ahol a tulajdonos csücsül a kasszagépénél. Fizetünk. Kifelé tartunk, amikor megüti fülünket a főnök siránkozása: "Muszáj nekem itt ülnöm, a beosztottaim menekülnek a kasszától, mióta bevezették az erős lejt."
2005. 07. 22. (IX/29)
