Folyamatosan jelennek meg a cégek gyorsjelentései is, a nagyok közül az IBM, a Johnson&Johnson, a Ford, a Merrill Lynch, Európában az Electrolux várakozások felett jelentett, az Intel és a Yahoo viszont csalódást okozott.
Itthon elsőként az Inter-Európa Bank Rt. jelentett, a bank mérlegfőösszege 12 százalékkal nőtt, konszolidált profitja viszont csökkenést mutatott. Döntött az ÁPV Rt. az Antenna Hungária privatizációjának ügyében, a pályázatot 5250 forintos részvényenkénti árral a Swisscom nyerte. A cég ígérete szerint minimum ezen az áron fog a kisrészvényeseknek nyilvános vételi ajánlatot tenni. A hét sztárpapírjának a Mol bizonyult, történelmi csúcsot döntő emelkedését az is
segítette, hogy a Lehman
Brothers felminősítette az európai olajszektort. Több mint 2 százalékkal erősödött az OTP jegyzése is, a bank romániai akvizícióját nehezíti az országban kialakult kormányválság, rövidesen döntés születhet viszont a tervezett szerb és horvát érdekeltségek ügyében. 5,5 százalékkal drágult a K&H Equitiestől vételi ajánlást kapott Danubius, és közel 9 százalékkal a 33 millió dollár érték? megrendelést begyűjtő NABI.