Balázs Péter Romano Prodi vendégeként. Ki mutatja az utat? Fotó: MTI
– Az Európai Unióban eltöltött hosszú évek alapján hogyan látja, valóban egyfajta válaszút elé érkezett az unió?
– Igen, valóban számos probléma halmozódott fel. Elég csak megemlíteni az alkotmányos válságot, a költségvetési vitákat vagy azt, hogy a befizetők már nem akarnak annyit áldozni, mint amennyi szükséges lenne, és hasonlóan "válságíz?" a keleti bővítés ügye is. De a közös agrárpolitika csődjéről vagy az unió világhatalmi célkitűzéseinek kudarcáról is beszélhetnénk. Habár ezek külön-külön mind kezelhetők lennének, együttesen sokszoros a hatásuk. Túl sok nyitott
dosszié fekszik a brüsszeli hivatalokban, és túl sokan sürgölődnek körülöttük. A zűrzavar miatt pedig nem látszik tisztán, hogy a sok tagállam közül melyik fogja végül a helyére tenni ezeket az ügyeket. Ehhez kellene egy erőskez? vezetés
– Hogyan jellemezné a brüsszeli vezetést?
– Ma egyértelműen hiányzik Európából az a fajta vezetés, amely korábban megvolt. Az integráció kezdetén volt egy olyan német–francia páros, ahol mindkét félnek volt európai víziója, és ahhoz is volt bátorságuk, hogy cselekedjenek. Akkor még az Európai Bizottságban is válogatott szakemberek ültek, és nem delegált politikusok. Ma hiányzik az a tudás és az az akarat, amely túllendíthetné Európát ezen a válságon. Még nem látni pontosan az ügy végkimenetelét, de annyi biztos, hogy generációváltás tanúi vagyunk. De nem úgy, hogy jönne egy zseniális nemzedék, amely átveszi a stafétabotot, hanem úgy, mintha egy nagy űr tátongana utánuk.
– Hogyan tekintenek Brüsszelben hazánkra?
– Ismereteim szerint, az újonnan csatlakozók közül a magyarokat fogadta a legnagyobb szimpátia. Ez főként két történelmi eseménynek köszönhető: 1956-nak és 1989-nek. Ez a két dátum számukra a bátor magyarokról szólt. Másrészt mi voltunk a csatlakozók éltanulója is. Vigyáznunk kell arra, hogy ezeket ne játsszuk el, mert sajnos vannak negatívumok is. Egy ismert mondás, hogy "az a magyar, aki mögötted megy be a forgóajtón, és előtted megy ki" pontosan ábrázolja azt a mentalitást, amit külföldön nem
szeretnek. Mi talán szeretjük, és büszkék vagyunk rá, de azt ne várjuk, hogy ilyen hozzáállás mellett mások is felnézzenek ránk. És persze a brókerbotrány sem vet ránk jó fényt
– Erről is tudnak odakint?
– Persze. Kint mindig a botrányokról értesülnek legelőször. És ugyancsak nem válik előnyünkre a hazai belpolitikai élet hangvétele sem, ami nem mondható "európainak".
– Az említett konferencián többször is szó esett arról, mi mindent tanulhatnánk a britektől annak érdekében, hogy gazdaságunk megerősödjön, és meg tudjunk felelni az EU-tagság kihívásainak. Az olyan fennkölt szavakon túl, mint hogy "az Egyesült Királyság hazánk legigazabb barátja az unióban", mi az, amit tényleg hasznosíthatunk?
– A brit gazdaság nagyon sikeres, ráadásul az eurózónán kívül. Ebből azt tanulhatjuk, hogy bátran nézzük kritikus szemmel az eurózónát. Emellett az írek példája is elhangzott a konferencián, ami szintén nagyon tanulságos. Ők, ellentétben az angolokkal, benne vannak minden eurós projektben, így az euróövezetben is. Ugyanakkor Írország a sikeres felzárkózás mintapéldája. Izgalmas összehasonlítás: egy nagy és egy kis ország, egy kissé
euroszkeptikus és egy "EU-hívő", azonos földrajzi elhelyezkedéssel, hasonló esélyekkel.
– Számunkra melyik lehet a követendő?
– Példaképet a hozzánk hasonló méretűek között kell keresni. Az ír csoda mintaértékű, habár látnunk kell a különbségeket is: mi nem fekszünk Európa nyugati szélén, és nálunk nem beszél mindenki folyékonyan angolul. Sőt, Írország még nálunk is kisebb méret? ország, azaz könnyebben tud manőverezni, fordulékonyabb.
– Tehát – a különbségek ellenére – nálunk is az oktatáspolitikát kellene középpontba állítani, ahogy az írek tették?
– Igen. A magyar szellemi potenciál kiemelkedő. Mi egy ötletdús nemzet vagyunk! Gyakorlatilag szinte semmink sincsen, kivéve az ötleteinket. De eddig ezek is nagyrészt más égbolt alatt hasznosultak, mert itthon nem jutnak elég támogatáshoz sem a kutatásfejlesztésben, sem a tömegoktatásban.
– Igen, de az unióban is mindig úgy teszik fel a kérdést, hogy utakat építsünk, vagy inkább képezzük az embereket. Önnek mi a véleménye erről?
– Nálunk nem lehet ilyen sarkosan megszabni, hogy a fejekbe vagy a betonba fektessünk. Kelet-Magyarországon utakat is kell építeni, mert ha nem jut el oda a külföldi beruházó, akkor nem sokra megyünk a képzéssel sem. Egy okos kombinációra van szükségünk.
– Mikor lenne ideális csatlakozni a zónához?
– Meggyőződésem szerint nekünk a visegrádi csoporttal együtt kellene csatlakoznunk az eurózónához. Ellenkező esetben ugyanis eltérítő hatások jelentkeznének a kereskedelemben és a versenyben. Mi annyira "össze vagyunk nőve" ebben a régióban, hogy jó lenne az euró-csatlakozást felgyorsítani és a visegrádi csoporttal együtt megvalósítani.
– Mi most az elsődleges feladatunk az EU felé?
– Elsősorban azt kellene eldöntenünk, hogy mit is akarunk az EU-tól. Ez még ugyanis nem alakult ki. Amíg kívülről törekedtünk befelé, amíg csak a belépésről tárgyaltunk, nagyon világos céljaink voltak. De most, hogy bekerültünk, elbizonytalanodást, egyfajta útkeresést látok. Erős érdek-
érvényesítőnek kellene lennünk, mint a dánok, az írek vagy éppen a finnek, és mindig a lehető legjobb embereket kellene az első vonalba küldenünk. Emellett alkalmi koalíciók is nagyon
fontosak. Az EU-ban mindig szükségünk van szövetségesekre.
2005. 09. 02. (IX/35)
