hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gáz van Makón
Akár exportőrök is lehetnénk

2006. 10. 18.
Páratlan és váratlan kincsre leltek a közelmúltban. Geológiai fúrások révén kiderült, eddig soha nem látott mennyiségű földgázt rejt a föld Makó környékén. Nemcsak a hazai ellátást biztosítaná egy időre, hanem még gázexportőrök is lehetnénk.

A makói árokban legalább 60 milliárd köbméternyi földgáz létére derült fény.
Bár országszerte 40 másik helyszínen folyik kutatás, ekkora találatra nem
számíthatunk, mert nincsen hasonló árokrendszer, ahol ekkora mennyiség
összegyűlhetne – mondta lapunk kérdésére Szabados Gábor, a Magyar Bányászati
Hivatal elnökhelyettese. A 60 milliárd köbméter hatalmas mennyiség – tette hozzá
–, hiszen az egész ország éves fogyasztása 14 milliárd, és ennél jóval több,
akár ennek a többszöröse is lehet a föld gyomrában.

Az, hogy mikorra kerülhet a magyar gáz a vezetékekbe, és menyibe kerül majd, ma
még kérdés. Jó esetben is néhány évet vesz igénybe, ugyanis a jogi procedúra, az
engedélyek beszerzése, és nem utolsósorban a hatalmas beruházás megvalósítása
mind hosz-szadalmas feladat.

Mindezek előtt ma még az a kérdés, hogy egyáltalán kitermelhető-e ez a földgáz –
hangsúlyozta Szabados. Hatezer méteres mélységben már nem porózus a kőzet,
hatalmas a nyomás és a hőség, és ma még az sem egyértelmű, milyen minőségű a
gáz. Az elsődleges kérdés az, milyen technikával lehetséges, illetve egyáltalán
érdemes-e a felszínre hozni a gázt – magyarázta az elnökhelyettes. A szakemberek
most azt vizsgálják, hogy a makói árokban alkalmazható-e az az amerikai
technológia, amely hasonló körülmények között jól működik a tengerentúlon. Ha
igen, elindulhat a kitermeléshez szükséges beruházások előkészítése és
megvalósítása, amely több 10 vagy akár 100 milliárd forintot is igényel.
Biztosítani kell ugyanis a kitermelés technológiáját, az ehhez szükséges
infrastruktúrát, a tisztító- és tárolókapacitás, illetve a vezetékrendszer
kiépítését.

Az, hogy melyik cég termelheti ki a földgázt, ezután dől majd el. A kutatás
csupán a készletek helyének és mennyiségének meghatározására vonatkozik, de a
kitermeléshez szükséges engedélyt az a cég kapja, amelyik megszerezte a
bányatelek jogát, ebben viszont kétségtelenül elsőbbséget élvez a kutatási
koncesszióval rendelkező társaság – hangsúlyozta Szabados Gábor. Így
pillanatnyilag a kutatást végző kanadai Falcon Oil and Gas Corporation cégnek
van legnagyobb esélye arra, hogy megszerezze a kitermeléshez szükséges
jogosultságot. Persze nem kizárt – folytatta –, hogy a Mol is bekapcsolódhat a
munkákba, mivel számára már rendelkezésre áll a technológiai háttér.

Mint megtudtuk, a földgáz fogyasztói árát nem az állam, hanem a kitermelő cég
határozza majd meg, de nyilvánvalóan versenyképes árat kell megszabnia. Ma 66-67
forintba kerül egy köbméter. Ha a hazai piacon előnyre akar szert tenni, ennél
olcsóbban is adhatja a fogyasztóknak a gázt. Az állam „csupán” a 12 százalékos
bányajáradékból részesedik, amely 60 milliárd köbméter esetében 500 milliárd
forint is lehet, hiszen egy köbméter után 8-9 forint a járadék nagysága. Ha
valóban nagyobb mennyiséget rejt a föld, mint ahogy gyanítják a szakemberek, a
jelenlegi 3 milliárd köbméteres éves hazai kitermelés mellett akár exportőrök is
lehetünk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!