Ahhoz, hogy mindenki értse, miért is nem olyan egyértelmű, hogy a több
évtizedes munka után jöhet a jól megérdemelt pihenés és nyugodt öregkor, be kell
vállalnunk egy kis ünneprontást. „Nem irigylem magunkat: az elkövetkező
két-három évtizedben gyilkos cunamik csapnak le ránk. Már közeledik a
hullámfront, nem sokáig napfürdőzhetünk tovább a politikai önbecsapás
illuzórikus tengerpartjain” – fogalmazott nemrégiben egy jövőbiztosítási
szakértő a jelenlegi nyugdíjrendszer és a jövőbeni kilátások kapcsán. Mik ezek a
hullámfrontok, amelyek ráadásul még negatívan gerjesztik is egymást?
Kezdjük a legtöbbet emlegetett problémával, mely nem csupán hazánk gazdasági
szakembereinek okoz fejtörést, hanem egész Európában komoly gondot jelent: az
elöregedéssel. Európa lakossága a legidősebb a világon. Az öreg kontinensen élő
emberek 21 százaléka 60 évesnél idősebb. A Világbanknak egy nemrégiben készült
jelentése szerint Magyarországon 2025-re 40 százalékkal megnő a 65 év felettiek
aránya, vagyis minden ötödik állampolgár 65 évnél idősebb lesz. Egy másik
tanulmány azt állítja, hogy míg ma három emberre jut két nyugdíjas, 2020-ra
mindenkire jut majd egy. Ma három millió nyugdíjasunk van, 2020-ban négy millió
lesz. Mindamellett, hogy az idősek száma nagy arányban növekszik, a születések,
majd az idővel aktívvá válók száma csökken.
A demográfiai változások mellett még egy komoly kihívással is szembe kell
néznünk: Jelenlegi nyugdíjrendszerünk alapja az úgynevezett felosztó-kirovó
rendszer, melynek alapelve, hogy a dolgozó népesség tartja el az időseket, azaz
az aktív dolgozók járulékaiból finanszírozzák a mindenkori nyugdíjkifizetéseket.
Ha csupán e két fő tényezőt vetjük össze, már rögtön megértjük, miért is olyan
fontos a mostanság oly sokat emlegetett reform, és akkor még nem is beszéltünk
más, a válságközeli helyzetet tovább fokozó összefüggésekről, mint a várható
élettartam és ezzel együtt az inaktív időszak meghosszabbodása – ami egyébként
egy örömteli tény –, emellett a születések számának évről évre való csökkenése –
ami viszont elszomorító –, vagy az egészségellátás válsága. Már a mai
nyugdíjakból is jól látható, hogy az állam reformeszközei (nyugdíjkorhatár
emelése, kifizetések csökkentése) végesek, ráadásul igen fájdalmasak is. A
szakemberek szerint azonban a csúcspont 2015 körül várható, amikor az
úgynevezett Ratkó-generáció (1950–1953) eléri a nyugdíjkorhatárt. A kép még
riasztóbb, ha meggondoljuk, hogy e korosztály nagy része önfoglalkoztató
vállalkozóként dolgozik ma, és többnyire a minimálbér után fizeti a közterheket.
Nos, mit tehetünk? A kiegyensúlyozott, boldog nyugdíjaskor egyik legfontosabb
feltétele az anyagi biztonság. Ez pedig már csak a legritkább esetben teremthető
meg öregkorban, erre fiatalon kell előkészülni. Jó hír, hogy főként Amerikában
és Nyugat-Európában már bizonyították életképességüket az előző két cikkünkben
már említett, különféle hosszú távú öngondoskodási rendszerek. Olyannyira, hogy
például az USA lakosságának kezében lévő magánvagyon közel 75 százalékát
napjainkban a 60 év feletti állampolgárok birtokolják. Érdemes tehát ismét
kalkulálni; a fiatalabb korosztály egészen lelkesítő számokkal találkozhat majd
a hosszú időtáv miatt, ami a kamatoskamat-számítás egyik lényegi eleme, de az
idősebbek sem fognak csalódni.
2007. 11. 30. (XI/48)
