Élen járunk
Az újonnan csatlakozott tagállamok között az első, az összes uniós tagország
között pedig a harmadik helyen állunk az uniós pénzek felhasználásában. Tavaly
összesen több mint 330 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki
Magyarországon, beleértve a hazai társfinanszírozást is. Várhatóan az idei
összeg meghaladja a tavalyit. Az idei év egyébként kulcsfontosságú, ugyanis
lezárul a 2004–2006-os keret felhasználhatósága, miközben megnyílnak az
eddigiekhez képest például évente 5-6-szor nagyobb új források is.
Az első autópláza
Tavasszal kezdődik meg Magyarország első valódi autóplázájának és
autódiszkontjának építése az M3-as budapesti kivezető szakasza melletti
területen. A két ütemben épülő, 9 milliárd forintos beruházással a jövő év
elejére készülnének el. A 30 ezer négyzetméteres elegáns autóplázában 31
autómárka sok száz típusának forgalmazását tervezik. Emellett egy 10 ezer
négyzetméteres raktáráruházat idéző, olcsó diszkont autós üzletház is épül,
valamint egy használt autókat forgalmazó szabadtéri kereskedelmi egységet is
kialakítanak.